2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Nagy veszélyben a magyar gyerekek egészsége: érdemes messziről kerülni az ilyen játszótereket?
Egyre több kutatás bizonyítja utóbbi 20 évben Európa-szerte, így Magyarországon is elterjedtté váltak a műfüves, illetve gumiburkolatú felületek környezeti és egészségi kockázatait - írja a Lukács András a Levegő Munkacsoport elnöke a G7-en. A szabadtéren alkalmazott gumigranulátum-felületek általában elhasznált autógumik felaprításával készülnek, egyetlen futballpálya lefedéséhez 22 ezer autógumi granulátuma szükséges. A gumiabroncsokban pedig rengeteg olyan vegyszer található, amelyek bizonyítottan károsak az egészségre.
A sportpályákon, futókörökön, játszótereken, sőt bölcsődék, óvodák, iskolák udvarán is gyakran találkozi a műfű vagy gumi borítással. Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) szerint a játszótereken és sportpályákon használt gumigranulátumok és gumiból készült talajburkolatok policiklikus aromás szénhidrogéneket (PAH-okat, amelyek közül számos rákkeltő), fémeket és ftalátokat tartalmaznak, továbbá illékony szerves vegyületeket és kevéssé illékony szerves szénhidrogéneket is kibocsáthatnak. A PAH-ok belégzéssel, közvetlen érintkezéssel vagy – különösen a gyerekek esetében – lenyeléssel kerülhetnek a szervezetbe - írják.
Az ECHA saját felmérést indított a rák megnövekedett kockázatával kapcsolatban a gumiborítású, illetve műfüves sportpályákon játszó gyermekek és hivatásos játékosok, valamint a pályákat kivitelező és karbantartó munkavállalók körében. A 2017-ben közzétett megállapításai szerint a gumigranulátumoknak való kitettség csak nagyon kis mértékben ad okot aggodalomra, mivel PAH- és nehézfémtartalmuk jóval alacsonyabb az előírt határértékeknél. Azonban a jelentésben az áll: az ECHA azt javasolja, hogy a műfüves pályán játszók tartsák be az alapvető higiéniai intézkedéseket; pl. mossák meg a kezüket a pályán folytatott játékot követően, valamint étkezés előtt, gyorsan tisztítsák ki a vágásokat vagy horzsolásokat, kinn vegyék le a cipőt, illetve stoplit, a sporteszközöket és a szennyezett mezt, hogy megakadályozzák a gumiőrlemény bevitelét a házba, és a játékosok ne nyeljék le a szájukba véletlenül bekerült gumiőrleményt. Más kutatások azt is bizonyítják, hogy egészségesebbek azok a gyermekek, akik természetes talajjal fedett területeken töltik az idejüket, mint azok, akik mesterséges felületen - írják.
Fontos, hogy a gumigranulátum nemcsak az emberi szervezetre, hanem a környezetre is káros. A gumiból kioldódó nehézfémek és egyéb szennyezők felhalmozódhatnak a gumiburkolattal takart talaj alatt, és onnan könnyen továbbjuthatnak a tágabb környezetbe. Továbbá a gumifelületek a tűző napon akár 80 Celsius-fokra is felmelegedhetnek, ami a káros anyagok fokozott kibocsátásával is járhat. A Levegő Munkacsoport mérte az illékony szerves anyagok koncentrációját egy napsütéses nyári napon egy gyerekfocipályától 20 méterre egy nyílt füves területen, majd a pálya fölött: az utóbbinál szignifikánsan nagyobb volt az illékony szerves vegyületek koncentrációja. Továbbá a forró felület miatt a gyerekek égési sérüléseket is szenvedhetnek, ami sajnos már elő is fordult - írja a lap.
A gumival vagy műfűvel borított felszínek a mikroműanyagok szétszóródásával is veszélyeztetik az emberi egészséget és a környezetet. Az ECHA adatai szerint az EU-ban a sportpályákat, játszótereket borító gumigranulátumból évente 16 ezer tonna mikroműanyag kerül a környezetbe. A mikroműanyagok, illetve a bennük lévő egyes vegyületek súlyos betegségeket idézhetnek elő. Számos kutatás szerint a mikroműanyagok már iszonyú mennyiségben kimutathatók a tavakban, folyókban, óceánokban is. A Greenpeace Magyarország megrendelésére készült vizsgálatok szerint a Duna vize és a budapesti csapvíz is mikroműanyagokkal szennyezett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanakkor a talajok mikroműanyag-szennyezettsége fajlagosan akár 4-23-szor is nagyobb lehet, mint az óceánoké, ami súlyos következményekkel járhat a növénytermesztésre, az állatvilágra és mindannyiunk egészségére. A talajt fedő műanyag borítás megöli az alatta lévő élővilág nagy részét, a talaj befülled, bepenészedik, stb. A kutatások azt is megállapították, hogy a mikroműanyagok a levegőben is elterjedtek – így még településektől távoli vidékekre, például az Antarktiszra is eljutnak. A környezetbe kerülve a mikroműanyagok felhalmozódnak az állatokban, beleértve a halakat és a kagylókat is, valamint az ezeket elfogyasztó emberekben.
2020-ban az ECHA illetékes bizottsága azt javasolta, hogy az EU-ban tiltsák be a műanyag gumigranulátumok alkalmazását a sportpályákon, és ennek nyomán 2023-ban az Európai Bizottság 2023-ban bizonyos korlátozásokat vezetett be, azonban ezek csak nyolc év elteltével lépnek életbe.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







