A hatóság a kormányhivatalokkal együtt vizsgálja azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek valótlan gyógyhatást ígérnek.
A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ.
A tavaszias időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén az őshonos és a behurcolt fajok egyaránt korábban jelenhetnek meg Magyarországon. Az Ökológiai Kutatóközpont 2021-ben indította el Kullancsfigyelő programját, amelynek célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos - különösen a Hyalomma - kullancsfajok vizsgálata. Ezek a fajok számos patogén terjesztésére képesek, ezek közül a leghírhedtebb az akár 30 százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa.
A közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során több száz lakossági bejelentés érkezett a kullancsfigyelő.hu portálra és összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. A kullancsok többségét nagytestű emlősökön találták. A beérkezett Hyalomma kullancsokat jelenleg is vizsgálják, ugyanakkor a krími-kongói vérzéses láz vírusa eddig egyik egyedben sem volt kimutatható.
A monitorozás szempontjából különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki.
A Hyalomma kullancsok nagyobbak és gyorsabbak a Magyarországon megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. Eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ugyanakkor a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint írják, a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért kicsi az esély egy fertőzött kullancs hazai megjelenésére. A kutatók továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







