A jelöltek korábban legfeljebb ötmillió forintot fordíthatnak a kampányukra, de egy 2025-ös törvénymódosítás eltörölte a kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozást.
Napvilágot láttak a járványos megbetegedésekkel foglalkozó tekintélyes Robert Koch Intézet eddig nem publikált, a koronavírussal kapcsolatos jegyzőkönyvei, melyek felkavarták az indulatokat legmagasabb szintű német politikai körökben.
A járványos megbetegedésekkel foglalkozó tekintélyes Robert Koch Intézet (RKI) koronavírussal kapcsolatos, eddig ismeretlen jegyzőkönyvei felkavarták az indulatokat legmagasabb szintű német politikai körökben. A dokumentumokat egy blog hozta nyilvánosságra napokkal ezelőtt, ezekben általánosságban a járvány kockázati fokának értékelése, illetve annak kezelése szerepelt - írja az Infostart.
Egy 2020. márciusi értékelés viszont a média szerint több vonatkozásban is ellentmondásosnak tűnt, és felmerült az a gyanú hogy az nem szakmai mérlegelésen, hanem "külső szereplők" politikai utasításain alapult. Az RKI és tekintélyes orvostudományi egyesületek, illetve szakértők cáfolták ezt. Emlékeztettek arra is, hogy az illetékes német szervek nem egyedül döntöttek a járvány kockázati értékeléséről. Az RKI hivatkozott az intézet kockázatértékelési elveire, utalva arra, hogy figyelembe vették – illetve veszik – az adott járvány alakulásával kapcsolatos nemzetközi, valamint németországi helyzetet, továbbá a védekezési és kezelési intézkedések elérhetőségét.
A jegyzőkönyvek vitát váltottak ki politikai körökben: az ellenzéki CDU egyes vezető politikusai a kormányzati intézkedések megvitatását sürgették, amivel egyetértettek a kormánykoalíció vezető politikusai is, ők azonban többnyire a korábbi Merkel-kormányra hárították az ezzel kapcsolatos felelősséget.
Horst Seehofer, a korábbi Merkel-kormány belügyminisztere a Der Spiegelnek nyilatkozva kifejtette véleményét az ügyben. Elmondta, ma már nem egyezne bele néhány korábbi korlátozásba. Kritikusan fogalmazott a különösen éjszakai kijárási tilalmakról, amelyeknek szerinte aligha volt hatása a fertőzési láncok megszakítására. Hasonlóan fogalmazott egyes lakossági, illetev szakmai csoportok számára elrendelt, a vírus elleni védőoltási kötelezettséggel kapcsolatban is. Szerinte a jövőben nagyon óvatosnak kell lenni a kötelező védőoltások elrendelésével.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Merkel-kormány egykori egészségügyi felelőse, Helge Braun pedig úgy fogalmazott, hogy túl magasra becsülték a vakcinák hatékonyságát. Szerinte téves volt az a feltételezés, hogy a beoltott emberek teljes biztonságban lesznek – idézte az ARD a korábbi politikust.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







