Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Sokkoló adat: ilyen hatással lehettek a COVID-oltások a halálozási arányra - erről jobb mindenkinek tudnia
Néhány nemrég megjelent kutatás azt próbálta meg bebizonyítani, hogy összefüggés van a COVID-oltások és a halálozási adatok között. A tévesen neves lapokkal is összefüggésbe hozott írások sok embert megtéveszhettek állításaikkal – írja a telex.
Egy, a BMJ Public Health nevű, nagy presztizsű folyóiratban megjelent írás azt vizsgálja, hogyan alakult a többlethalálozás a vakcinák megjelenése óta. A másik cikk a kevésbé ismert 'Forensic Science International' hasábjain olvasható, és a koronavírus-oltás utáni halálozások boncolási adatait elemzi.
Oltásokról szólván pedig, nemrég írtuk meg, hogy a küszöbön lévő újabb járvány hamarosan új oltási hullámot idézhet elő. Ráadásul ezen a nyáron a Covidos megbetegedések száma is növekszik.
Bár egyik tanulmány sem állítja konkrétan, hogy a vakcinák okozták a magas többlethalálozást, a sajtóban több helyen így értelmezték a kutatás eredményeit. A szerzők saját véleményük alapján állapították meg, hogy az elhunytak 73,9 százalékának halálát a vakcina okozta. Ráadául a tanulmány egyik szerzője, Peter A. McCullough kardiológus ismert oltásellenes nézeteiről és csúsztatott információiról.
A Telexnek nyilatkozó szakember, Ferenci Tamás szerint a tanulmányokban szereplő adatok alapvetően helyesek. A gond az értelmezésükkel van, kezdve azzal, hogy a szerzők szándékosan kerülik a 2021-es magas többlethalálozás egyik lehetséges okának, a koronavírusnak a vizsgálatát.
2021-ben sokkal több ember került kapcsolatba a koronavírussal, mint 2020-ban, mivel 2020 jelentős részében szigorú lezárások voltak érvényben, míg 2021-ben ezek enyhültek. A cikk említést sem tesz a különböző variánsokról, pedig 2021-ben jelentek meg azok, amelyek sokkal fertőzőbbek voltak
A tévhitek egyik fő oka, hogy nem lehet elvárni az emberektől, hogy minden tanulmányt elolvassanak egy adott témakörben, ezért nem lehet egyértelműen megmondani azt sem, hogy az átlagember mi alapján tudja biztosan eldönteni, hogy amit olvas, az szakmailag hitelesnek tekinthető-e.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– zárta összegzését a szakértő.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







