0 °C Budapest
Close up of Vials and Syringes with Covid-19 vaccine are displayed on a tray during vaccination.

Milliókat bukhatnak, akik ebbe tették a pénzüket: már látszik ki az uniós vakcinabiznisz vesztese

2024. augusztus 2. 09:52

Negyedéves eredményei közzététele alapján több mint 10 százalékot estek a Moderna részvényei. A vállalat csökkentette az egész évre vonatkozó értékesítési előrejelzéseit, részben azért, mert a Covid-vakcináikat nem tudják az unióban eladni- írja az Economix. 

A Moderna második negyedéves jelentéséből kiderül, hogy a cég a vártnál kisebb veszteséget és magasabb bevételt ért el, ám a részvényei mégis 10%-ot estek. A bevétel 241 millió dollár volt, ami bár meghaladta az előrejelzett 132 millió dollárt, mégis 30%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A negyedéves veszteség 1,28 milliárd dollár volt, részvényenként 3,33 dolláros mínusszal, szemben a várt 3,39 dollárral.

Az értékesítési, általános és adminisztratív költségek 19%-kal csökkentek, míg a kutatási és fejlesztési kiadások 6%-kal nőttek. A vállalat csökkentette az éves értékesítési előrejelzéseit, most 3-3,5 milliárd dollár közötti bevétellel számolnak a korábbi 4 milliárdos várakozással szemben.

A cég megkezdte az RSV elleni vakcina kiszállítását is. Stephane Bancel vezérigazgató a visszaesést a verseny fokozódásával és az európai országok szűkös költségvetésével magyarázta, melyek miatt nehezen tudnak további vakcinákat vásárolni. Az EU már újratárgyalta a Covid vakcina-ellátási szerződéseit a BioNTech és a Pfizer cégekkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?