Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Világszerte milliókat, a gyerekek 15-20, a felnőttek 3-10 százalékát érinti az atópiás dermatitisz, a bőr egyik leggyakoribb krónikus gyulladásos betegsége - olvasható a Magyar Dermatológiai Társulat közleményében. A komoly közegészségügyi kihívást jelentő betegség világnapján a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a bőrbetegség a tünetei miatt a mentális egészséget is rendkívüli módon befolyásolja, ugyanakkor a tünetek kezelhetők. A Magyar Dermatológiai Társulat arra hívja fel a figyelmet, hogy az érintettek száma még magasabb is lehet, mert sok a diagnosztizálatlan beteg.
Az atópiás dermatitisz (AD), amelyet gyakran atópiás ekcémaként is emlegetnek, a bőr egyik leggyakoribb krónikus gyulladásos betegsége. Világszerte emberek millióit érinti, és az előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett, különösen a fejlett országokban.
Minden ötödik gyerek érintett lehet
A gyerekek 15-20%-át, míg a felnőttek 3-10%-át érinti, ez komoly közegészségügyi kihívást jelent. A betegek száma azonban valójában nagyobb is lehet, mivel sokan nem ismerik fel az AD-t. Pedig a betegség nemcsak a bőrt, hanem a mentális egészséget is befolyásolja, így különösen fontos, hogy a közvélemény megfelelő információval rendelkezzen az AD felismeréséről és kezeléséről.
Tünetek és kihívások
Legjellemzőbb tünetei közé tartozik a száraz bőr, a viszketés és a bőr gyulladásos állapota. A betegség kialakulásában genetikai tényezők és az immunrendszer egyensúlyának felborulása játszanak szerepet, ezért jelenlegi ismereteink szerint nem megelőzhető. Azonban megfelelő kezelés mellett a tünetek jelentősen enyhíthetők, sőt akár teljesen meg is szűnhetnek. Az AD kezelése azonban szakszerű megközelítést igényel. Rendkívül fontos, hogy az érintettek időben felismerjék a betegséget és szakemberhez forduljanak.
Az atópiás dermatitisz kezelése összetett feladat, amely nemcsak a bőr állapotának, hanem az érintett személyek életminőségének teljeskörű javítására is irányul. Az AD nemcsak fizikai, hanem komoly pszichés terheket is ró az érintettekre, különösen gyerekkorban. A viszketés, a bőrszárazság és a gyulladásos tünetek folyamatos jelenléte komoly stresszforrást jelenthet, amely hosszú távon akár depresszióhoz is vezethet. Ezért elengedhetetlen, hogy a kezelés ne csak a bőrgyógyászati, hanem a pszichés állapotra is kiterjedjen
– mondja Dr. Csoma Zsanett Renáta egyetemi docens, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára.
A gyerekek esetében az AD különböző életkorokban eltérő módon jelentkezhet. Az újszülötteknél és csecsemőknél az arcon, a fejbőrön, gyakran az egész testen jelentkeznek a tünetek, míg idősebb gyerekeknél a könyök, térd és fül mögötti hajlatokban alakulhat ki jellemzően a gyulladás. A gyerekek önbizalma csökkenhet, alvászavarokkal és tanulási nehézségekkel küzdhetnek, ami hosszú távon komoly hatással lehet a fejlődésükre.
A betegség kezelése
Az AD-t nem szabad csupán bőrbetegségként kezelni. Az érintettek életminőségének javítása érdekében szükséges a bőr állapotának rendszeres ellenőrzése, megfelelő hidratáló, zsírozó készítmények használata, valamint a pszichés állapot figyelemmel kísérése. A betegeket és a szülőket megfelelő életmódbeli tanácsokkal is fontos ellátni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- hangsúlyozza az orvos.
Fontosnak tartja kiemelni, hogy az AD és az ételallergia két különálló betegség. Bár az AD-s betegek esetében gyakran társul ételallergia a betegséghez, ez nem oka, hanem következménye lehet a bőrgyulladásnak. A diétás korlátozások csak igazolt allergiák esetén indokoltak, és mindig szakemberrel kell egyeztetni őket.
Az AD esetén kiemelkedő szerepet játszik a megfelelő öltözködés is. A bőr védőrétegének gyengesége miatt az érintetteknek különösen figyelniük kell arra, hogy olyan ruházatot válasszanak, amely nem irritálja a bőrt. A pamut alapú, kényelmes, jól szellőző ruhák viselése, valamint a túlzott izzadás elkerülése segíthet a tünetek csökkentésében.
Az AD manifesztálódását „atópiás menetelés” részeként is szokták emlegetni, mivel az atópiás betegségek – mint például az asztma és az allergiás szénanátha – gyakran egymást követve alakulnak ki az életkor előrehaladtával. Minél súlyosabb az AD, annál nagyobb az esélye a további allergiás megbetegedések kialakulásának. Ezért rendkívül fontos a betegség időben történő felismerése és megfelelő kezelése, hogy az érintettek életminősége ne romoljon tovább.
Az atópiás dermatitisz kezelése tehát nemcsak a bőr állapotának javítására, hanem az érintettek teljeskörű életminőségének javítására is irányul. Az időben történő felismerés és a megfelelő kezelés kulcsfontosságú ahhoz, hogy az AD-t kontroll alatt tarthassuk, és az érintettek életminősége megfelelő legyen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







