A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Nem csökken a betegszám: továbbra is sok gyerek kapja meg a kellemetlen tünetekkel járó kórt
A 48. héten a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 34 pertussis megbetegedés gyanújátrögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásba. A bejelentések a fővárosból és 14 vármegyébőlérkeztek.
Nem csökken a szamárköhögéses esetek száma. A 48. héten 34, a 47. héten 29, a 46. héten 38, 45. héten 37 eset volt. A 44. héten 33, a 43. héten 39, a 42. héten 41, a 41. héten 24 pertussis megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásban az NNGYK szerint. Előtte a 40. héten 51, a 39. héten 62, a 38. héten 70 esetet jelentettek. Tehát a 41. hét óta ingadozik a heti esetszám 25-40 között nagyjából, de úgy tűnik, eltűnni a szamárköhögés nem akar. Az év első hete óta már 1228 eset fordult elő.
A szamárköhögéses betegek közül a 48- héten 8 volt csecsemő, egy fő a 3-5 éves, egy fő 10-14 éves, öt fő a 15-19 éves, nyolc fő a 30-39 éves, négy fő a 40-49 éves, három fő az 50-59 éves, négy fő pedig a 60 év feletti
korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 7 fő esetében támasztották alá
a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.
A héten továbbá egy tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt jelentettek. Egy Veszprém vármegyei óvodában 2024. november 18. kezdettel lázmentes gastroenteritis járvány kezdődött. A tünetek hasmenés, hányás, hasi fájdalom. 172 fő exponáltból 36-an betegedtek meg (32 gyermek és 4 dolgozó). Kórházi ápolásra egy esetben került sor. A megbetegedések alakulása, a járvány kivizsgálásának tapasztalatai, tünettan alapján a járvány
feltételezetten virális eredetű, a járvány terjedésében az étel közvetítő szerepét elvetették. Az elvégzett diagnosztikus vizsgálatok közül egy calicivírus pozitívnak bizonyult.
Az jó hír, hogy már a 45. hét óta nem jelentettek hazai eredetű nyugat-nílusi láz fertőzést.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







