A 19 pszichiáter visszatérne dolgozni, de hogy erre lesz-e lehetőségük, az csak a mai napon dől el.
Magyarországon az egészségügyi szakrendelések és diagnosztikai vizsgálatok várólistái gyakran extrém hosszúra nyúlnak, ami komoly gondot jelent a betegek számára. Egyes esetekben akár hónapokat kell várni egy MRI-re vagy szakorvosi konzultációra, miközben az ellátórendszer túlterheltsége, az orvoshiány és a forráshiány tovább súlyosbítja a helyzetet. A problémát tovább rontja, hogy sok beteg nem jelenik meg az előre foglalt időpontján, ez pedig az erőforrások pazarlásához vezet. Milyen megoldások segíthetnék a várakozási idők csökkentését?
Magyarországon az egészségügyi szakrendelők és különféle diagnosztikai vizsgálatok várólistái gyakran hosszúak, ami komoly problémát jelent a betegek számára. Egyes esetekben akár hónapokat is várni kell egy időpontra például egy MRI-vizsgálatra vagy egy szakorvosi konzultációra. Erről rendszeresen beszámolunk a Pénzcentrum oldalán.
A hosszú várólisták mögött több tényező is áll, például az orvoshiány, az egészségügyi rendszer túlterheltsége és a forráshiány, de az tény, hogy a Magyarországon a betegek kétszer annyit járnak szakorvoshoz, mint Nyugat-Európában.
Ugyanakkor a helyzetet súlyosbítja az is, hogy sok beteg nem jelenik meg az előre lefoglalt időpontján, és ezt nem is jelzi előre. Emiatt a rendelők és vizsgálati helyek kapacitása nem használható ki teljes mértékben, és az ellátás hatékonysága csökken.
Ha a betegek időben lemondanák a felesleges időpontjaikat, azzal mások számára is gyorsabban elérhetővé válhatnának az egészségügyi szolgáltatások. Egyes intézmények már próbálkoznak emlékeztető üzenetek küldésével vagy szigorúbb szabályozással, de a probléma megoldásához szemléletváltásra és a rendszer hatékonyabb szervezésére is szükség lenne.
A járóbeteg szakrendelők saját előjegyzési listákat, hivatalos elnevezéssel betegfogadási listákat készítenek, a jelentkezőket regisztrálva a rendelési időre. Erre a tevékenységre a legtöbb rendelőben kialakult egy betegfelvételi/betegirányítási iroda, amely fogadja a telefonos megkereséseket, elektronikus leveleket, és ma már egyre több helyen elérhető direkt online időpontfoglaló rendszer is, ahol maga a beteg foglal időpontot. Ennek megjelent már a központosított felülete is, az EgészségAblak alkalmazásban.
- mondta el a Pénzcentrumnak Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. Mint hozzátette, nyilván ezzel a módszerrel elkerülhető a várótermi tumultus és a kapacitásokat is jobban ki lehet használni, azaz az orvosnál nem alakul ki hol zsúfoltság, hol meg holtidő. Így az orvos a teljes munkaidejében gyógyíthat. Igyekeznek tehát a rendelőintézetek minél hatékonyabban megszervezni az előjegyzési listákat.
Két hét a vízválasztó
Sajnos régi probléma, hogy az előre kiadott időpontokban a betegek egy része nem jelenik meg, és ez erőforrások pazarlására vezet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azt látjuk, ha két hétnél hosszabb a várakozás, akkor a meg nem jelenési arány felmehet akár 20-25 százalékra is. Ennek oka lehet, hogy a beteg addig elmegy magánrendelésre, vagy megoldódik betegsége, esetleg a háziorvosa, vagy egy másik orvos megoldja.
- emelte ki Dr. Pásztélyi Zsolt. Erre a problémára két megoldást lehetséges szerinte: vagy szankcionálják a betegeket, amilyre jogszabályi lehetőségük jelenleg nincsen, és sok adminisztratív kapacitást igényelne, vagy túltöltik az időpontokat. Ez utóbbi persze azt jelenti, hogy lesznek páciensek, akiknek várniuk kell, de az a tapasztalat, hogy a nap során ez jellemzően kiegyenlítődik. Mint elmondta,
a meg nem jelenéseket csökkentheti, és több szakrendelő is bevezette, hogy automata e-mail küldőrendszeren keresztül 4-5 nappal az időpont előtt emlékeztetőt küldünk, felhívjuk a beteget, jelezze, ha nem fog megjelenni. Ez sem jelent teljeskörű megoldást, mert a betegek egy jelentős része -, nagyjából 40 százalékuk - rosszul adja meg saját e-mailcímét, esetleg a kollégák nem pontosan jegyzik fel, így az elektronikus elérés nem lesz sikeres.
Arra a kérdésre, hogy tipikusan melyek azok a rendelések, vizsgálatok, ahol magas a meg nem jelent páciensek aránya a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke azt válaszolta, a radiológia, tehát az ultrahangos vizsgálatok. Akik ilyen vizsgálatra várnak, őket minden esetben felhívják a kollégáik egyesével, hogy biztosan eljönnek-e, és ha nem, akkor szerveznek arra az időpontra másik beteget.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







