Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
Rengeteg magyar kapott rossz hírt: súlyos jelenségre hívták fel a figyelmet a szakértők a járvány kapcsán
Az influenzajárvány továbbra is terjed Magyarországon, de a szakértők szerint hamarosan tetőzhet a megbetegedések száma. A gyermekek és fiatalok különösen érintettek, mivel ők korábban nem találkoztak a jelenleg domináns vírussal. Az egészségügyi hatóságok óvintézkedéseket javasolnak a fertőzés terjedésének lassítására - tudósított az Infostart.
Az elmúlt héten tovább emelkedett az influenzás megbetegedések száma Magyarországon. Surján Orsolya, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ helyettes országos tisztifőorvosa az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a betegek 70 százaléka még mindig 35 év alatti, és tovább nőtt a 15 éven aluli gyermekek aránya, amely már eléri a 45 százalékot.
A szakember szerint a legtöbbet kimutatott kórokozó a H1N1 vírus. "Ez nem jelenti azt, hogy pandémia zajlana, de ez a korosztály feltehetően ilyen mértékben még nem találkozott ezzel a vírussal, ezért a körükben a legtöbb a megbetegedés" - magyarázta Surján Orsolya.
Az influenzapozitivitási arány már meghaladta az 50 százalékot, miközben az egyéb vírusok jelenléte csökkent. Az RSV aránya, amely a 2 éven aluli gyermekek körében még mindig jelentős, csak 1,2 százalék.
A járvány intenzitását illetően Surján Orsolya elmondta:
Jelen pillanatban ez egy közepes intenzitásúnak nevezhető influenzajárvány. Utoljára magas intenzitású a 2016-2017-es szezonban volt. Akkor a csúcsértéken 100 ezer lakosból 1042 betegedett meg. A legtöbb 728-nál járunk, ezt még közepes intenzitásúnak lehet nevezni.
Bár a járvány csúcspontjának pontos dátumát nem tudta megbecsülni, a szakember úgy véli, hogy ez a járvány nem lesz elhúzódóbb a szokásosnál. A szennyvízadatokban már a múlt héten is csökkent az influenza kimutathatósága, ami erre utal.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A súlyos megbetegedések aránya az előző évekhez hasonlóan alacsony, jelenleg az összes beteg 0,09 százaléka igényel kórházi ellátást.
Ezért nem gondoljuk, hogy ez egy olyan vírus lenne, amely súlyosabb megbetegedést okoz, mint amit általában megszoktunk" - mondta a helyettes tisztifőorvos.
Surján Orsolya felhívta a figyelmet az influenza jellegzetes tüneteire és a megelőzés fontosságára. "Kérjük, hogy tartsák be a köhögési-tüsszentési etikett szabályait! Nagyon figyeljenek a kézhigiénés szokásokra, amikor hazamegyünk, étkezés előtt mindig mossunk kezet alaposan szappannal!" - hangsúlyozta.
Az egészségügyi szakember arra kéri a lakosságot, hogy betegség esetén lehetőleg maradjanak otthon, és ha muszáj kimenni, viseljenek orr-száj maszkot, különösen egészségügyi intézményekben, ahol fokozott a fertőzés kockázata.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







