-1 °C Budapest
Budapest, 2024. szeptember 2.Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az Egészségfejlesztés az iskolákban, EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) bevezetése a Kréta-rendszerbe címmel tartott sajtótájé

Reagált az egészségügyi államtitkár a korábban közölt lesújtó adatokra: nem igaz az, amit az EU állít

2025. március 6. 10:31

Az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban az EU-ban, ám Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az adatok félrevezetőek. Az RTL Híradónak nyilatkozva úgy fogalmazott: a statisztika torzít, és hazánk nem tér el jelentősen a fejlettebb országoktól a diagnózistól a kezelés végéig tartó időtartamban.

Az Európai Bizottság korábban kiadott jelentése aggasztó képet fest a magyarországi rákos megbetegedések és halálozások helyzetéről. A dokumentum szerint Magyarország lakosságarányosan a legrosszabb mutatókkal rendelkezik a vizsgált 29 ország közül, mind a daganatos halálozások, mind a kockázati tényezők tekintetében. Korábban már beszámoltunk a jelentés megállapításairól, most azonban az egészségügyi kormányzat is reagált az adatokra.

Takács Péter egészségügyi államtitkár az RTL Híradónak nyilatkozva vitatta a jelentés megállapításait. Szerinte nem igaz, hogy Magyarországon halnak meg legtöbben rákban az Európai Unióban, mivel a statisztikák torzítanak. A politikus azt is hozzátette, hogy hazánkban nincs jelentős eltérés a fejlettebb országokhoz képest abban, hogy a diagnózistól a gyógyulásig vagy a halálig mennyi idő telik el.

Takács elismerte, hogy a megelőzés területén még van hova fejlődni, és ebben egyetért vele a Rákellenes Liga vezetője is. Az államtitkár szerint a szűrőprogramok népszerűsítésére és a lakosság egészségtudatosságának növelésére kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

A Nemzeti Rákregiszter előzetes adatai szerint 2022-ben közel 71 ezer új rákos megbetegedést regisztráltak Magyarországon. Ez meghaladta az előző két év számait, de nem érte el a járvány előtti szintet. A jelentés utal rá, hogy a 2020-2021-es látszólagos visszaesésben a koronavírus-járvány miatt elmaradt szűrések is szerepet játszhattak.

 

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapfotó: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA 

 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?