Sem Magyarország, sem Szlovákia ellátása nincs közvetlen veszélyben.
A francia kormány bejelentette, hogy július 1-jétől megtiltják a dohányzást minden olyan nyilvános szabadtéri helyen, ahol gyerekek is megfordulhatnak – ilyenek például a strandok, parkok, iskolák környéke, buszmegállók és sportlétesítmények - írja a Le Monde.
„Ahol gyerekek vannak, ott a dohánynak nincs helye” – indokolta az intézkedést Catherine Vautrin egészségügyi miniszter az Ouest-France napilapnak adott interjúban. Az új szabályok megszegése 135 eurós (közel 53 ezer forintos) bírságot vonhat maga után.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a gyermekek tiszta levegőhöz való joga fontosabb, mint a dohányzás szabadsága. Az iskolák környékére vonatkozó tiltás pontos részleteit hamarosan egy végrehajtási rendelet határozza meg – jelenleg még az Államtanács bevonásával dolgoznak ezen. Vautrin szerint a helyi önkormányzatok kapnak majd lehetőséget arra, hogy a tiltásokat rugalmasan és a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva vezessék be.
A kávéházi teraszokon továbbra is lehet dohányozni
A dohányzási tilalom a középiskolák és gimnáziumok előtti területekre is kiterjed, hogy megelőzzék a diákok iskolák előtti dohányzását. Ugyanakkor a tilalom nem érinti a kávéházak teraszait és az elektromos cigaretták használatát.
Vautrin közölte, hogy jelenleg nem terveznek újabb jövedékiadó-emelést a dohánytermékekre. Mint mondta, aggasztónak tartja a dohánycsempészet hatását, és szeretné, ha a dohányboltok tevékenysége sokoldalúbbá válna, mert ezek fontos közösségi szerepet is betöltenek.
A miniszter célul tűzte ki a nikotintartalom csökkentését és az aromák számának visszaszorítását is. Az ezekre vonatkozó részleteket tudományos és technikai szakvélemények alapján határozzák majd meg, a bevezetés 2026 első félévére várható.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy dohányzásmentes nemzedék felé
Az új intézkedések a 2023–2027-es Nemzeti Dohányzásellenes Program részei, amelynek célja, hogy 2032-re elérjék a „dohányzásmentes nemzedéket”. Bár a dohányzásellenes szervezetek régóta várták a kormány konkrét lépéseit, sok önkormányzat már korábban megelőlegezte a változást: 1 600 település már most is kiterjesztette a dohányzási tilalmat helyi szinten parkokra, strandokra, sípályákra vagy iskolák környékére, összesen mintegy 7 000 füstmentes zónát kialakítva.
Egy friss felmérés szerint a franciák 62%-a támogatja a cigarettázás szélesebb körű tiltását a köztereken. Ez nem meglepő, hiszen a dohányzás évente 75 000 halálesetet okoz, és a Francia Drog- és Függőségi Megfigyelő Intézet szerint évente 156 milliárd euróba kerül a társadalomnak – az elvesztett életeket, életminőséget, termelékenységet, valamint a megelőzés, szabályozás és kezelés költségeit is beleszámítva. Összehasonlításképp: az alkoholfogyasztás társadalmi költsége évi 102 milliárd euró.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







