Kés/Alatt: vadnyugat a szépészeti piacon, ilyen kuruzslók végzik a szájfeltöltéseket itthon

Pénzcentrum: Igaz az, hogy sosem látott, markáns növekedési trend figyelhető meg a szépészeti szektorban?

Hajma Mónika: Igen, a szektor egyértelmű növekedési pályán van világszerte, és ez nem csupán érzékelhető, hanem számszerűen is igazolható. A legfrissebb nemzetközi statisztikák szerint az elmúlt négy évben az esztétikai és plasztikai beavatkozások száma összességében 40%-kal emelkedett. Ez példátlan ütemnek számít, és jól mutatja, hogy az esztétikai beavatkozások mára szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé váltak, sőt, sok esetben életmóddá formálódtak. A szépészeti ipar ma már nem csupán a külsőségekről szól – mély társadalmi, pszichológiai és technológiai trendek metszéspontjában áll.

Miközben a nemzetközi piac számszerűen jól követhető, hogyan állunk Magyarországon? Vannak pontos adatok a hazai esztétikai beavatkozásokról?

Magyarországon jelenleg nincs egységes, központi nyilvántartó rendszer, amely átfogó és valós idejű adatokat szolgáltatna az esztétikai beavatkozásokról. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elvileg alkalmas lenne az adatok rögzítésére, de mivel a páciens kérheti, hogy az esztétikai beavatkozás ne kerüljön be a rendszerbe, sok esetben ezek az eljárások egyszerűen „láthatatlanok” maradnak az egészségügyi statisztikákban.

A plasztikai műtétek valamivel jobban nyomon követhetők – ambuláns lap és műtétnapló is készül –, de ezek is sokszor papíralapon történnek, nem integrált digitális formában. Így jelenleg csak becslésekre és iparági tapasztalatokra lehet hagyatkozni, amikor a hazai piac méretéről beszélünk.

Mik a becsült számok?

Bár nincsenek hivatalos, országos statisztikák, szakmai becslések és iparági tapasztalatok alapján a hazai esztétikai piac mérete évről évre növekszik.

Jelenleg évente megközelítőleg 30 ezer plasztikai műtét történik Magyarországon, és emellett több mint 600 ezer esztétikai beavatkozásra kerül sor.

Ebbe beletartoznak az olyan orvosi vagy gépi eljárások is, mint a fogászati esztétika, lézeres archámlasztás, botox, vagy hialuronsavas töltések. Fontos látni, hogy ma már szinte minden esztétikai kezelésnek van invazív és noninvazív alternatívája, így a páciensek számára egyre nehezebb eligazodni a lehetőségek között. Csak a szemkörnyéki ráncokra például több mint 25 különféle beavatkozási, kezelési forma létezik.

Viszont piackutatásaink alapján tudjuk, hogy az átlagos páciens leginkább a 25–55 év közötti, nagyvárosban élő, közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, jellemzően női fogyasztói rétegből kerül ki, akik az A–B jövedelemkategóriába tartoznak. Ez a célcsoport tudatos, énközpontú, nyitott a változásokra, információit elsősorban online forrásokból szerzi, és önmagát a referencia csoportjához viszonyítva pozicionálja. Erősen követi az esztétikai és technológiai trendeket, miközben magas elvárásokat támaszt, különösen az egészséggel kapcsolatos beavatkozások terén, ahol alacsony kockázatvállalási hajlandóság jellemzi. Az árérzékenység helyett egyre inkább a minőség iránti érzékenység kerül előtérbe, ami új lehetőségeket teremt a prémium szolgáltatások pozicionálásában.

Mit jelent az, hogy valaki Plasztikai szaktanácsadó? Te segítesz kiválasztani a megfelelő eljárást?

Igen, ez a munkám egyik legfontosabb része. Teljes mértékben személyre szabva segítek megtalálni azt az eljárást, ami a páciens számára a legmegfelelőbb, kívánt eredmény, életkor, életmód és személyiség alapján – legyen az noninvazív vagy plasztikai beavatkozás –, amely valóban a páciens igényeire szabott. Több mint 14 évvel ezelőtt alkottam meg ezt a szakmát, amit ma független plasztikai szaktanácsadásnak hívunk. Akkoriban még nem volt elérhető annyi hiteles információ, mint ma – nem léteztek közösségi oldalak, fórumok vagy edukációs platformok. Az első saját beavatkozásom után sokan fordultak hozzám tanácsért: először barátok, majd az ő ismerőseik, és szép lassan kialakult egy természetes igény arra, hogy legyen valaki, aki segít eligazodni ebben a gyakran zavaros, reklámokkal teli világban. Elkezdtem orvosoktól tanulni, mindent amit az eljárásokról tudni kell, műtéteket néztem végig, konzultációkra kísértem pácienseket, és idővel világossá vált számomra: amit csinálok, az egy hiánypótló szakma – az informált döntés előkészítése a páciens oldalán, teljes mértékben független szereplőként.

Külföldön létezik ez a szakma?

Nem, külföldön sincs hivatalosan elismert, független plasztikai szaktanácsadó szakma – legalábbis olyan formában, ahogyan én képviselem. A legtöbb országban, ha valaki tanácsot kér, azt vagy maga a kezelést végző orvos, vagy egy adott klinika munkatársa adja meg – ami értelemszerűen nem független.

Én abban hiszek, hogy egy páciens akkor tud valóban jó döntést hozni, ha minden lehetőséget ismer: a noninvazív alternatíváktól a műtéti eljárásokig. Ehhez azonban nemcsak technikai tudás kell, hanem naprakész rálátás az orvosi szféra teljes spektrumára, az aktuális trendekre, az egyes orvosok stílusára és erősségeire is.

Nálam a tanácsadás nem értékesítési folyamat – nem azért ajánlok valakit, mert az üzletileg előnyös, hanem azért, mert szakmailag és emberileg is passzol a pácienshez. Az én célom mindig az, hogy a páciens elégedett legyen – függetlenül attól, ki végzi el végül a beavatkozást.

Függetlenség ide vagy oda – mégiscsak üzleti kapcsolatokról van szó. Ettől függetlenül kapsz jutalékot az orvosoktól?

Igen, kapok jutalékot, ahogyan az a legtöbb egészségügyi közvetítői együttműködés esetében szokás. De fontos hangsúlyozni: mindenkitől ugyanannyit, így ez nem befolyásolja a tanácsadásom tartalmát vagy irányát. A célom mindig az, hogy a páciens jól érezze magát, és a számára legmegfelelőbb szakemberhez kerüljön – olyan orvoshoz, akiben szakmailag és emberileg is megbízhat. Éppen ezért a „kinek dolgozom” a kérdésre a válasz, hogy a páciensnek. Őszintén szólva, mára már a tanácsadás háttérbe szorult az életemben – legfeljebb heti egy-egy alkalommal, ha érzem, hogy valakinek tényleg rám van szüksége. De a szemlélet, amit képviselek, továbbra is ugyanez maradt: emberség, bizalom és informált döntés – ez számomra a legfontosabb.

Miért volt akkora piaci igény a szolgáltatásodra?

A piaci probléma az, hogy a legtöbb páciens úgy indul neki egy beavatkozásnak, hogy nincsenek valóban objektív információi.

Ha valaki bemegy egy nagyobb klinikára, akkor ott természetesen azt a szolgáltatást fogják ajánlani, ami az adott intézmény profiljába illeszkedik – nem feltétlenül azt, ami az ő esetében a legjobb választás lenne. A technológiák, eljárások, árkategóriák és orvosok között laikusként eligazodni iszonyúan nehéz és időigényes. Sokan hónapokig keresgélnek, olvasnak fórumokat, kérdezgetnek csoportokban, és közben rengeteg energiát, pénzt és – ami talán a legértékesebb – bizalmat is elveszítenek.

Én ebben próbálok meg segíteni. Több ezer pácienssel dolgoztam és kísértem végig a teljes döntési folyamaton. De egy idő után azt éreztem, hogy már nem elégít ki csak személyesen segíteni – többet akartam: létrehozni egy olyan rendezvényt, magazint és platformot, ami szélesebb körben, sokkal több emberhez eljut. Ekkor jött az ötlet, hogy ne csak a személyemhez kötődjön a tanácsadás, hanem legyen egy mindenki számára elérhető felület - így született meg az online portál, a magazinom és az infónappal összekötött kiállítás.  Az első rendezvény 680 résztvevővel és 21 kiállítóval indult, ma már a Hungexpón vagyunk, 3000 belépővel, 70 kiállítóval és 30 szakmai előadással. Nagy volumenű, prémium rendezvény lett belőle – ebből is látszik, óriási az érdeklődés a téma iránt. A magazin kapcsán fontos volt, hogy egy edukációs anyag jöjjön létre, ahol nem PR-cikkeket olvashatnak az olvasók, hanem mély, szakmai tartalmakat. Foglalkozunk a beavatkozások pszichológiai hátterével is, célunk, hogy az olvasó valódi információt kapjon, ne reklámot. A piaci probléma ugyanis nem csak az, hogy túl sok lehetőség van, hanem az is, hogy a páciens szinte csak marketingtartalmat talál a neten.

A Facebook-csoportokban laikusok osztanak gyógyszer kezelési tanácsokat, és sokszor akadunk bele fizetett bloggerek írásaiba. A páciens sosem tudhatja, hogy kampányt olvas-e vagy valódi tapasztalatot.

A plasztikai beavatkozásokról sokáig alig lehetett nyíltan beszélni, mára viszont mintha teljesen átalakult volna a társadalmi megítélés. Mit gondolsz, hogyan változott meg a szépségiparhoz fűződő viszony az elmúlt években?

Nem is olyan régen a plasztikai beavatkozásokról tabu volt beszélni, de ma már olyan, mint az online társkeresés: „senki nem beszél róla, de mindenki csinálja”. Nincs olyan nő, akit ne érdekelne a téma, lehet, hogy még nem tart ott, de kíváncsi, milyen lehetőségek vannak. Ma már nem úgy működik egy 40 éves nő, mint régen: édesanyám generációjának ebben a korban már jó eséllyel kamaszgyerekei voltak, ma viszont sokan még csak most gondolkodnak el a gyerekvállaláson. Ezért is van létjogosultsága az esztétikának és a plasztikai sebészetnek: a lélek gyakran fiatalabb, mint a test, és komoly igény van arra, hogy a külső kövesse a belső állapotot. A női szépség mióta ember az ember, mindig is téma volt, csak a trendek változnak és az, hogy ma már adottak a lehetőségek. Kevesen tudják, de Kleopátrának is volt „orrplasztikai” beavatkozása.

Ha a szolgáltatás valódi piaci igényre reagál, miért éri mégis időnként kritika? Mi az oka a negatív visszhangnak?

Van piaci igény, amit kielégítünk – mégis sokan előítélettel közelítenek ehhez a területhez. Ennek oka elsősorban az, hogy a szépségipar – különösen a plasztikai beavatkozások – sok sztereotípiát hordoznak.

Vannak, akik túlzásba viszik, és ilyenkor valóban előkerülnek olyan pszichológiai problémák is, mint a diszmorfóbia vagy az önértékelési zavarok. Ezek a kirívó esetek azonban sajnos torz képet adnak a teljes iparágról – miközben a páciensek többsége teljesen tudatos, informált döntést hoz, és reális elvárásokkal érkezik.

Az is problémát jelent, hogy a szövődményekről, kockázatokról kevés szó esik a nyilvánosságban, holott ezek léteznek – épp ezért dolgozunk egy olyan megoldáson, ami a páciens biztonságát növeli. Ez pedig egy szövődménybiztosítás, amely plasztikai és esztétikai beavatkozásokra köthető – hasonlóan egy utasbiztosításhoz. Alapból az ugye nincs benne a műtét árban, ha nem várt szövődmény alakul ki, mely utókezelésre vagy reoperációra szorul: például kiszakad az implantátum, a gyártó ad újakat, de a műtéti költséget – ami akár egymillió forint is lehet – nem téríti. Ez a biztosítás viszont igen. 1, 2 vagy 3 évre lesz köthető, akár ajakfeltöltésre vagy botoxra is. A biztosítás díja a beavatkozás árának kb. 3–5%-a. Ez jelentős segítség lehet azoknak, akik egyébként anyagilag nem tudnának fedezni egy második beavatkozást. Célunk, hogy olyan megoldásokat hozzunk a piacra, amelyek a páciensek biztonságát és kiszolgáltatottságának csökkentését szolgálják – függetlenül attól, hogy kihez fordulnak, vagy milyen úton érkeznek egy döntéshez. 

Te hogy látod, miért plasztikáztatnak egyre többen?

Szerintem a legfontosabb, hogy ma már teljesen más a viszonyunk a testünkhöz és a lehetőségekhez, mint akár csak 10–15 évvel ezelőtt. A plasztikai beavatkozás ma már nem tabutéma, és nem is feltétlenül hiúsági kérdés – sokkal inkább egy tudatos döntés, amely mögött gyakran mély, belső motiváció áll.

Egyre többen nem azért plasztikáztatnak, mert „nem fogadják el magukat”, hanem épp ellenkezőleg: rendben vannak magukkal, és szeretnének külsőleg is harmóniában lenni azzal, ahogy belül érzik magukat. Ez lehet akár egy fáradt szemkörnyék, egy régóta zavaró orrforma vagy egy terhesség utáni mellváltozás – ezek nem feltétlenül önbizalomhiányból fakadó döntések, hanem önazonosságra törekvésből.

Természetesen van olyan is, aki pótcselekvésként nyúl beavatkozásokhoz – ilyenkor fontos a pszichológiai háttér megértése is. De összességében azt látom, hogy a többség egyre tudatosabban és felelősebben áll ezekhez a döntésekhez, és ez szerintem pozitív irány. Ráadásul a trendek is változtak: ma már nem a látványos, mesterkélt eredmények dominálnak, hanem a természetesség. Egy jól sikerült beavatkozás ma szinte láthatatlan – és pont ettől jó. A társadalmi megítélés is árnyaltabb lett: már nem a „plasztikázott nő” sztereotípiája él, hanem egy sokkal emberibb, sokszínűbb kép.

Ha ránézel egy nőre az utcán, meg tudod mondani, végeztek-e rajta plasztikai beavatkozást?

Igen, a szakmai szem már kiszúrja a legapróbb részleteket is. Nemcsak azt tudom megmondani, hogy történt-e beavatkozás, hanem sokszor azt is, hogy milyen típusú eljárás volt, sőt néha még azt is sejteni lehet, ki végezhette – hiszen sok orvosnak van egyfajta „kézjegye”, stílusa, ami visszaköszön az arcokon. Persze ez nem kritika, inkább egyfajta szakmai érzékenység. Amit a laikus természetesnek lát, az számomra már utalhat apróbb változtatásokra – egy picit más orrforma, szemhéjvonal, járomív vagy ajakív már sokat elárul.

Ugyanakkor fontos: a jó beavatkozás nem feltűnő, éppen ez a lényege. Az igazán jól végzett plasztikai munka szinte észrevehetetlen – épp csak annyit változtat, hogy a páciens frissebbnek, kipihentebbnek, harmonikusabbnak tűnik, de senki sem tudja megmondani, miért. Ez a valódi szakmai érték.

Beszéljünk a szájfeltöltésről: ha eldobunk egy követ a Széll Kálmán téren, jó eséllyel egy ajakfeltöltésen átesett hölgyet talál el. Úgy tűnik, nagyjából mindennapossá vált ez az esztétikai beavatkozás. Társadalmi norma lett, csak nekem nem szólt senki, hogy kötelező?

A szájfeltöltés mára olyan divat lett, mint régen a csípőnadrág vagy a csípő fölötti tetoválás. Valóban olyan, mintha a szájfeltöltés mára alapvető napi rutin lenne sokaknál – szinte a műkörömhöz vagy a szempillához hasonlóan beépült a mindennapokba. Ez részben a közösségi média hatása: ott szinte mindenki tökéletesnek tűnik, és ez torzítja az önképet – különösen a fiatalabb korosztályban. A „kötelező” jelleg persze túlzás, de az biztos, hogy sokan érzik úgy: ha szeretnének megfelelni a mai szépségideálnak, akkor egy bizonyos megjelenést kell követniük – és ebben az ajkak hangsúlyos szerepet kapnak.Személy szerint én nem vagyok híve a túlzásba vitt szájfeltöltésnek – szerintem nagyon könnyen válik erőltetetté vagy olcsó hatásúvá, főleg, ha nem az arányokat vagy az arc karakterét veszik figyelembe, hanem csak egy sablonos trendet másolnak.

De megértem, hogy sokaknak ez az első lépés az esztétikai kezelések világába: gyors, viszonylag fájdalommentes, és az eredménye azonnal látványos. A probléma inkább ott kezdődik, amikor ezt nem megfelelő szakember végzi, vagy amikor valaki a pillanatnyi divat kedvéért formálja át az arcát – ahelyett, hogy kialakítaná, megtalálná a saját karakterét.

A szájfeltöltés az 1990-es évek elején jelent meg a plasztikai beavatkozások palettáján, és kezdetben valóban csak szakorvosok, főként plasztikai sebészek végezték. A legkorábbi töltőanyagok közé tartozott a hyaluronsav és a szilikonolaj is – utóbbit azonban az Egyesült Államokban már az 1990-es évek elején betiltották, mivel testbe injektálva súlyos szövődményeket, gyulladásos reakciókat, csomóképződést, sőt maradandó károsodást is okozhatott. Magyarországon a szilikonolaj egyes, speciális szemészeti beavatkozásokhoz még mindig elérhető, de esztétikai célú használata nem javasolt, és komoly problémákat okozhat, ha testbe kerül. A korai technika elég nyers volt: néhány ponton szúrták meg az ajkat, a forma sokszor természetellenesre sikerült – innen ered a klasszikus „kacsaszáj” jelenség. Akkoriban viszont ez sokak számára még így is előrelépés volt, különösen azoknak, akiknek eredetileg alig volt ajkuk.

Ma a technológia egészen más szinten áll: egy korszerű ajakfeltöltés akár több tucat szúráspontból áll, különböző rétegekbe történik, célzott technikával. Különféle trendek közül lehet választani – például laposabb formát, dúsabb íveket vagy épp a népszerű „Russian lips” technikát. A jó töltés ma már nem feltűnő, hanem harmonikus, az arc karakteréhez igazított.

A legnagyobb veszélyt azonban az jelenti, hogy sokan nem tudják, ki végezhet ilyen beavatkozást legálisan. Magyarországon csak orvos injektálhat bőr alá – ez jogszabályi szinten is rögzítve van. Egy kozmetikus – még ha szakszerűen dolgozik is – nem használhat tűt invazív módon, mert az kuruzslásnak minősül.

A töltés technikája ráadásul anatómiai ismereteket igényel: például a járomív esetén akár csonthártyára, az ajaknál több szöveti rétegbe kell dolgozni. A hyaluronsav zselés állagú, és ha nem megfelelően injektálják, bekerülhet egy érbe, ahol elzárhatja a keringést – ez nekrózist, azaz bőrelhalást okozhat, szem környéki töltésnél pedig akár vakságot is. Ilyen esetekben gyors beavatkozásra van szükség – az orvosnak időben kell felismernie a szövődményt, és beadnia a megfelelő oldóanyagot, a Hyaluronidase-t.

A szabályozás jelenleg nem teljesen egységes: van, aki szerint csak bizonyos szakorvosok (sebészek, bőrgyógyászok, fül-orr-gégészek, szájsebészek) végezhetnek ilyen beavatkozásokat, míg más álláspont szerint bármely orvos jogosult rá. Az egyik reálisan megvalósítható megoldás egy egyetem által felügyelt licencképzés lenne, amely nem szakorvosi vizsga, hanem egy átfogó, ellenőrzött képzés – ez biztosítaná a szakmai színvonalat, és kiszűrné a képzetlen szolgáltatókat a piacról. Természetesen ezt a képzést is csak orvosok végezhetnék el.

Ehhez képest rengeteg kozmetikus hirdeti az interneten, hogy végez töltést.

Igen, és ez az egyik legsúlyosabb problémája a jelenlegi piacnak. Az interneten valóban tömegével találunk hirdetéseket, amelyek szerint kozmetikusok, vagy akár végzettséggel nem rendelkező magánszemélyek végeznek töltéseket – sokszor félrevezető módon, hamis jogosultságokra hivatkozva.

Léteznek többnapos tanfolyamok, amelyek komoly pénzért „képesítést” adnak ezekre a beavatkozásokra, de ezeknek nincs jogi alapjuk. Attól, hogy valaki egy ilyen kurzus után papírt kap, még nem végezhet invazív beavatkozást. Magyarországon kizárólag orvos jogosult tűvel bőr alá nyúlni – ez egyértelműen szabályozott.

Sajnos sokan úgy hirdetik magukat, hogy „Dr.” előtaggal jelennek meg, és a páciens nem tudja, hogy például jogász vagy coach van mögötte, nem pedig orvos. A probléma az, hogy laikusként nagyon nehéz kiszűrni, ki mögött van valódi végzettség és felelősség, és ki az, aki pusztán marketinggel próbálja eladni a szolgáltatást.

Manapság egyre több olyan példát látunk, hogy autószerelőből, tetoválóból vagy akár korábbi escortból lett „szépségipari szakember”, akik invazív beavatkozásokat végeznek mindenféle engedély nélkül. Ez nemcsak szakmailag aggályos, hanem komoly egészségügyi kockázat is – ráadásul szinte lehetetlen felelősségre vonni őket, mert nincs nyilvántartásuk, engedélyszámuk, felügyeleti szervük.

A hatóságok pedig csak akkor tudnak lépni, ha baj történik, és azt valaki bejelenti. De a páciensek – érthető módon – sokszor nem mernek panaszt tenni, mert szégyellik, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Ez pont olyan, mint más visszaéléseknél: az áldozatok inkább hallgatnak.

A jelenlegi rendszer tehát nem képes időben kiszűrni azokat, akik engedély nélkül, vagy teljesen szabálytalanul dolgoznak. A joghézag, az ellenőrzés hiánya és a szakmai edukációs deficit együtt teszi lehetővé, hogy ilyen súlyos problémák alakuljanak ki – miközben az egészségügyi következmények sokszor az állami rendszerre hárulnak.

Nincs olyan jogszabály, törvény, ami mentén ki lehetne szűrni az illegális beavatkozásokat végzőket?

Két éve felterjesztettek egy salátatörvényt, de nem lett belőle semmi. Lássuk be, az országban ennél súlyosabb problémák vannak, kórházbezárások, SNI-s gyerekek iskolahiánya, így a szépészeti ipar szabályozása háttérbe szorul. Pedig ez már nem luxusprobléma – leszivárog az alsóbb társadalmi rétegekbe, és komoly bajokat okoz. A hatóságok csak akkor reagálnak, ha haláleset történik – és még akkor sem biztos. Ezért fontos érzékenyíteni az embereket, hogy megértsék a probléma súlyát. Egy ilyen beavatkozás nem játék, kockázat még akkor is, ha orvos végzi.

Ma már szinte mindenki számára elérhető, olcsó beavatkozás lett a szájfeltöltés: egészen extrém árakat is lehet találni pár kattintás után.

Igen, a beavatkozások gyakran már 40 ezer forint körüli összegért elérhetőek. Aki ilyen olcsón dolgozik, az legyen gyanús: sokszor a beavatkozást végzők az az anyagokat ismeretlen ázsiai forrásból rendelik az internetről, és nem tudni, mi van bennük pontosan. Létezik szájfeltöltés, amit orvos végez 40 ezer forintért – ez általában olyan klinikán elérhető, ahol ezzel az árral „húzzák be” a pácienst, abban a reményben, hogy majd további kezeléseket is eladnak neki.  Tehát nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy aki olcsón tölt, az nem orvos. De a piaci ár jellemzően 100–120 ezer forinttól indul.

És hogy alakul a többi plasztikai beavatkozás ára? Mennyit emelkedtek az elmúlt években?

A plasztikai beavatkozások árai az elmúlt években jelentősen emelkedtek – különösen a nagyobb műtétek esetében. Például egy mellplasztika ára 2011-ben még 700–900 ezer forint körül mozgott, ma pedig ritkán kezdődik 1,7 millió alatt. Ez több mint duplázódást jelent bő egy évtized alatt. Általánosságban elmondható, hogy

a plasztikai műtétek ára az elmúlt 1–2 évben 30–40%-kal nőtt. Ez főként az általános inflációnak, az egészségügyi anyagok drágulásának, valamint az emelkedő bérköltségeknek tudható be.

Fontos megérteni, hogy egy műtét ára nem csak a sebészi díjból áll. Ebbe beletartozik: az altatóorvos munkája, az asszisztencia és a műtői stáb, az altatószerek, varróanyagok (amelyek ára ma már 40–100 ezer forint között mozog), a műtőhasználat díja, az egyéjszakás ellátás, kötözések, kontrollvizsgálatok. Az esztétikai kezelések – mint a botox, szájfeltöltés vagy lézeres kezelések – kevésbé drágultak, mivel ezek kisebb logisztikát igényelnek, és az anyagköltségük arányosan nem emelkedett olyan mértékben. De ott is érzékelhető volt egy 10–15%-os áremelkedés az utóbbi időszakban.

Ennek mi áll a hátterében?

Az árak emelkedésének hátterében elsősorban gazdasági és logisztikai tényezők állnak. Az egészségügyi szektor sem mentes az infláció hatásaitól – sőt, különösen érzékenyen reagál rá. A műtétekhez szükséges anyagok, gyógyszerek, egyszer használatos eszközök ára jelentősen megemelkedett az elmúlt években, és ezek mind hozzájárulnak a végső költségekhez.Egy műtét során nem csak a sebész dolgozik: jelen van az altatóorvos, a műtősnő, az asszisztens, gyakran orvossegéd is – vagyis egy komplett team működik együtt. Ennek a személyi hátterét is biztosítani kell, megfelelő bérezéssel, képzéssel, felelősségbiztosítással.

Képek: Gosztola Judit