A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
Szó szerint mérgezi magát, aki így étkezik: rengeteg magyar eszik ilyet, súlyosan ráfizetnek
Új kutatás szerint az ultraprocesszált ételek fogyasztása nagyobb súlygyarapodást okoz, mint a minimálisan feldolgozott élelmiszerek, még azonos kalóriabevitel esetén is - derül ki az Independent cikkéből.
Egy 43, 20-35 év közötti férfin végzett vizsgálat kimutatta, hogy az ultrafeldolgozott étrendet követők körülbelül egy kilogrammal több zsírtömeget szedtek fel, mint a feldolgozatlan ételeket fogyasztók, annak ellenére, hogy a kalóriabevitel megegyezett.
A Cell Metabolism folyóiratban megjelent tanulmány szerint a teljes kalóriabevitel nem az egyetlen meghatározó tényezője a testsúlygyarapodásnak. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ultrafeldolgozott ételek feldolgozottsága önmagában károsítja a reproduktív és anyagcsere-egészséget, függetlenül a tápanyagtartalomtól.
A Koppenhágai Egyetem kutatói a résztvevőket két csoportra osztották: az egyik ultrafeldolgozott, a másik feldolgozatlan étrendet követett, majd három hét szünet után a csoportok diétát cseréltek. Mindkét étrend azonos mennyiségű kalóriát, fehérjét, szénhidrátot és zsírt tartalmazott.
A résztvevők fele normál kalóriabevitelt kapott, míg a másik fele napi 500 kalóriával többet fogyasztott. Az eredmények szerint a résztvevők az ultraprocesszált étrenden körülbelül egy kilogrammal több zsírtömeget szedtek fel, függetlenül attól, hogy normál vagy többletkalória-diétát követtek-e.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatók "aggasztó" növekedést tapasztaltak a cxMINP ftalát szintjében - egy műanyagokban használt, hormonzavarokat okozó anyag - az ultrafeldolgozott étrendet követő férfiaknál. Emellett csökkent a tesztoszteron és a follikulus-stimuláló hormon szintje is, amelyek kulcsfontosságúak a spermatermelésben.
"Megdöbbentő volt, hány testfunkció károsodott az ultrafeldolgozott ételek hatására, még az egészséges fiatal férfiaknál is" - nyilatkozta Romain Barrès professzor, a tanulmány vezető szerzője. Jessica Preston, a tanulmány első szerzője hozzátette: "Eredményeink bizonyítják, hogy az ultrafeldolgozott ételek károsítják a reproduktív és anyagcsere-egészségünket, még akkor is, ha nem fogyasztjuk őket túlzott mennyiségben."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







