Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Ma már tudományosan is igazolt, hogy a mikroműanyagok több problémát is okozhatnak akkor, ha felhalmozódnak az emberi szervezetben. „A másodlagos mikroműanyagok nagyobb műanyag tárgyak, például palackok, zacskók vagy műanyag evőeszközök és dobozok lebomlása során keletkeznek” – hívta fel a figyelmet Mátyás Zoltán, a LAICA termékeket forgalmazó SILKO Five Kft. képviselője.
Sajnálatos módon a mikroműanyagok nem bomlanak le biológiailag, viszont bejutnak a környezetbe, az élőlényekbe – és az emberi szervezetbe is.
1. Gyulladást okozhatnak a szervezetben
A mikroműanyagok egyik legnagyobb hátránya, hogy az apró részecskék bejuthatnak a bélrendszerbe, ezzel pedig irritációt okozhatnak azokon a helyeken, ahol lerakódnak. Mindez krónikus gyulladást eredményezhet, amely összefüggésbe hozható az olyan emésztőrendszeri betegségekkel, mint például az irritábilis bél szindróma (IBS) vagy Crohn-betegség.
2. Hormonháztartást zavaró vegyületek
Sok olyan mikroműanyag tartalmaz olyan adalékanyagokat, mint például a biszfenol-A (BPA) vagy ftalátok, amelyek endokrin diszruptorként működhetnek: ezek a vegyületek utánozhatják, vagy blokkolhatják a természetes hormonokat és befolyásolhatják a termékenységet, az anyagcserét, vagy a test fejlődését.
3. Felhalmozódhatnak a szövetekben
Egyes kutatások szerint a mikroműanyagok nemcsak a bélrendszerben, hanem a véráramban, sőt a tüdőben és a placentában is kimutathatók. Ez azt jelenti, hogy átjuthatnak egyes biológiai hátakon, és hosszútávon akár idegrendszeri és immunológiai problémákat okozhatnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
4. Toxikus anyagokat szállíthatnak
A mikroműanyagok másik kedvezőtlen tulajdonsága, hogy képesek megkötni és koncentrálni a környezetben lévő mérgező anyagokat, például a nehézfémeket vagy szerves szennyeződéseket. Amennyiben ezek a részecskék bejutnak a szervezetbe, a rájuk tapadt toxinok vagy mérgező anyagok is bekerülhetnek velük együtt, ami növeli a sejtkárosodás, valamint a daganatos elváltozások kockázatát.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







