Ez az egyik legnehezebben diagnosztizálható betegség: rengeteg magyar nem is tudja, hogy fertőzött

A Lyme-kór legalább ötször gyakoribb, mint az AIDS, és másfélszer gyakoribb, mint az emlőrák. Mégis, diagnosztizálása rendkívül nehéz. A betegség legismertebb tünete, a Lyme-folt (erythema migrans) csupán az esetek harmadában jelenik meg. A további panaszok – például fejfájás, láz, fáradtság, ízületi fájdalmak – számos más kórkép tünetei is lehetnek, így a felismerés sokszor komoly kihívást jelent. A kórokozó akár évek, évtizedek múltán is képes megbetegíteni a szervezet különböző részeit: a bőrt, az idegrendszert, az izmokat, az ízületeket és a szívet is.

A diagnosztika nehézségeit jól mutatják a MyLymeData 2019-ben publikált eredményei:

• a betegek 51%-ánál három évnél is hosszabb idő telik el a diagnózisig,
• 36%-uk legalább hat évet vár rá,
• a páciensek 72%-a kezdetben más diagnózist kap,
• 70%-uknál csak a késői szakaszban – a fertőzést követő hat hónap után – azonosítják a betegséget,
• a betegek 72% négy vagy több orvost is felkeres,
• 35% tíznél is több szakembernél jár, mire megszületik a helyes diagnózis.

Ezek az adatok azt jelzik: a Lyme-kór felismerése világszinten is összetett és időigényes folyamat.

A tudásanyag gyors fejlődése is nehezíti a diagnosztikát

Bózsik András Pál Lyme-kór laboratóriumi szakember, a DualDur-tesztet fejlesztő családi vállalkozás vezetője szerint a kihívás egyik oka, hogy a betegség viszonylag új szereplője a modern orvoslásnak:

„A ma itthon praktizáló orvosok kb. negyede még azelőtt végzett, hogy ezt a betegséget azonosították volna. Az első magyar eseteket édesapám, Dr. Bózsik Béla Pál és kutatótársai írták le 1985-ben. A legtöbb országban, így hazánkban is a Lyme-ajánlások a 80-as években írt cikkekre hivatkoznak, és gyakran kimaradnak belőlük a később született fontos evidenciák. Talán egy tüdőgyulladás esetében még elfogadható lenne, ha valaki 20–30 éves publikációkra támaszkodik, de egy olyan betegségnél, amelynek megítélése folyamatosan változik, alapvető lenne a legfrissebb tudományos információk követése.”

A régi diagnosztikai megközelítések hatása még érződik

A Lyme-kór felismerését sokáig befolyásolták olyan elméletek, amelyek mára meghaladottá váltak, de a gyakorlatban még előfordulnak. A tudományos eredmények rohamos ütemben változtak, miközben a klinikai gyakorlatnak időre van szüksége az új ismeretek beépítéséhez. Ezt így fogalmazza meg Bózsik:

Sajnos sok beteg ma is azért szenved, mert az ellátási folyamatba nem mindig épülnek be időben a legfrissebb tudományos eredmények. Amíg az információáramlás nem gyorsul fel, addig azok a páciensek kerülhetnek nehéz helyzetbe, akiknél több szakterület összehangolt döntésére lenne szükség.

Milyen vizsgálat mutatja ki pontosan a Lyme-kórt?

A vita főként a szerológiai, azaz vérből végzett vizsgálatok körül alakult ki. A Lyme-kórokozó – sajátos immunológiai viselkedése miatt – sok esetben késői vagy gyenge immunválaszt vált ki, ezért a hagyományos vértesztek a betegek jelentős részénél nem mutatják ki egyértelműen a fertőzést. Korábban kizárták annak a lehetőségét, hogy valaki negatív szerológia mellett is Lyme-beteg lehet, a ma rendelkezésre álló tapasztalatok viszont más irányba mutatnak. Bózsik ezt így összegzi:

A Lyme-kór felismerésében a vérvizsgálatok eredményei fontos kapaszkodót adhatnak – még akkor is, ha értelmezésük nem egyszerű. Előfordulhat például, hogy egy kezeletlen betegnél a késői szakaszban is friss fertőzésre utaló IgM antitestek jelennek meg, vagy hogy egy sikeresen kezelt páciensnél évek múltán is kimutatható marad az IgG immunválasz. Ezek a jelenségek nem hamis értékek, hanem azt mutatják, hogy az immunrendszer reakciói bonyolultak, és alapos értelmezést igényelnek. A valódi kérdés nem az, hogy el kell-e vetni ezeket az eredményeket, hanem az, hogyan lehet őket a beteg javára fordítani.

Az orvosi szakirodalom egy része világszinten is bizonytalan: vannak olyan publikációk, amelyek eredményeit más kutatócsoportok nem tudják megismételni. Ez érthetően óvatosságot szül az új módszerekkel szemben. A Lyme-kór esetében azonban egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a közvetlen, kórokozót kimutató diagnosztikai eljárások viszik előre a gyakorlati ellátást. Bózsik ezt így foglalja össze:

Több mint háromezer friss, Lyme-kórral kapcsolatos cikket olvastam el. Pontosan tudom, mennyit változott a betegség megítélése akár az elmúlt 5 évben is. Az én feladatom az, hogy kitartsak akkor is, ha kezdetben nem mindenki fogadja el az általunk javasolt módszert. De ha a beteg érdekét nézzük, nincs más út, mint a legfrissebb tudományos eredmények követése. Az édesapám és kutatótársai által kifejlesztett diagnosztikai technológia az első olyan tudományosan igazolt és engedélyezett módszer, amely közvetlenül a kórokozót mutatja ki a vérben. Ez azt jelenti, hogy a fertőzés bármely stádiumában alkalmazható, és nem szükséges hozzá immunválasz.