Tönk szélén ezek a magyar fiatalok: egyenes az útjuk a hajléktalanságba

A lap friss számában jelent meg Győri Péter tanulmánya, ami azt vizsgálja, hogy milyen összefüggés van a hajléktalanság és aközött, hogy valaki élete során állami gondozott volt. Az ehhez szükséges adatokat a Február Harmadika Munkacsoport év elején készült felméréséből vette. 

A 2020-as évre vonatkozó felmérésben több mint 7 ezer hajléktalant értek el, de furcsa módon elenyésző arányban válaszolták azt a megkérdezettek, hogy közvetlenül az állami gondozásból kikerülve lettek hajléktalanok, ami ellentmond a hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek napi tapasztalatának. Ezt az ellentmondást is megpróbálta kibogozni Győri Péter, aki évtizedek óta foglalkozik hajléktalanellátással.

Az elmúlt 30 évben, ha kis mértékben is, de csökkent az aktuálisan állami gondozásban lévők száma. Ez a folyamat 2014-ben torpant meg némileg, ezzel párhuzamosan az elmúlt tíz évben egyre több lett a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő kiskorú.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020-ban 22 900 gyerek volt állami gondozásban, ebből 20 700 volt kiskorú, míg 2010-ben ez a szám csak 17 700 volt. Mindez azt is jelenti, hogy sok százezer olyan felnőtt él Magyarországon, aki hosszabb-rövidebb ideig állami gondozott volt.

2018-ban több mint 2300 felnőttkorú fiatal került ki az állami gondozásból, és vághatott neki az önálló életnek. Ők – az állami gondozásban eltöltött idő hosszától függően – otthonteremtési támogatásra voltak jogosultak, aminek maximális összege 1,9 millió forint. Ez azonban sokaknak nem elég ahhoz, hogy stabil lakhatást tudjanak biztosítani maguknak. Győri Péter a KSH statisztikájára hivatkozva azt írja, hogy az utógondozásból kikerülő fiatalok kétharmada csak valamilyen teljesen bizonytalan lakhatási forma irányába tud továbblépni, egyharmaduk pedig hamar elveszíti a bérelt lakását vagy a megszerzett ingatlan tulajdonát. 

Előbb-utóbb az utcán kötnek ki

De mégis mennyire gyakori, hogy az állami gondozottakból hajléktalan lesz? A 2020-as felmérésben a válaszadók csupán 4,3 százaléka (299 fő) jelölte meg a hajléktalanná válás okaként azt, hogy kikerült az állami gondozásból, és azok közül is, akik az azt megelőző egy évben váltak hajléktalanná, csak 30-an válaszolták ezt. Ezt részben árnyalja az a tény, hogy majdnem minden harmadik húszévesnél fiatalabb hajléktalan mondta azt, hogy állami gondozásból kikerülve volt kénytelen az utcán vagy hajléktalanszállón éjszakázni, ami magas aránynak mondható. (A 20-29 évesek között 20 százalék volt ez az arány.)

A „volt-e valaha állami gondozott?” kérdésre viszont 1521 hajléktalan ember válaszolt igennel, összességében a megkérdezettek 20,5 százaléka volt hosszabb-rövidebb ideig állami gondozott, és ez ugyancsak magas arány. Az életkor előrehaladtával egyre csökken azok aránya, akik megjárták az állami gondozást, de például az ötvenévesek között is minden ötödik emberre volt igaz ez. 

Az állami gondozásba kerülés meghatározó hatással volt ezeknek az embereknek a későbbi életére, például az iskolai végzettséget, jövedelmi helyzetet és munkaerőpiaci esélyeket tekintve is jelentős különbség van azok között, akik valaha állami gondozottak voltak, és akik nem.

A volt állami gondozottak 62 százaléka legfeljebb a nyolc általánost végezte el, még rosszabb helyzetből indulnak azok, akik közvetlenül az állami gondozásból kikerülve válnak hajléktalanná, náluk 70 százalék ez az arány, és 20 százalékuk még az általános iskolát sem végezte el. Összehasonlításképpen: akik sosem voltak állami gondozottak, azok körében ez az arány 42, illetve 8 százalék. Értelemszerűen az érettségizettek (12 és 5 százalék) és a szakmunkásképzőt végzettek (41 és 31 százalék) aránya is magasabb azoknál, akik nem éltek állami gondozottként.

Bár a tanulmány nem tér ki erre, de érdemes megemlíteni, hogy főként a fiatal hajléktalanok fogyasztják az olcsó, könnyen hozzáférhető, de kiszámíthatatlan hatású dizájner szereket is. Győri Péter szerint az adatok azt mutatják, hogy a valaha volt állami gondozottak a hajléktalanok között is hátrányokat szenvednek el, érdemes lenne ezért egy komolyabb utánkövetéses vizsgálatot végezni, hogyan alakul az állami gondozásba vett gyerekek sorsa Magyarországon.