2 °C Budapest
Érd, 2020. október 27.Az Érd-alsó vasútállomáson nyílt kormányablak ügyfélfogadás rendje az átadási ünnepség napján, 2020. október 27-én. Ez a kormányablak országosan a tizenkettedik, amely állomásépületben mûködik.MTI/Vasvári Tamás

Újabb bejelentés érkezett: itt is kényszerszünet lesz a télen, erre kell készülniük a magyaroknak

2022. szeptember 30. 13:34

Egy csütörtökön késő este a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint kényszerszabadságra küldik a minisztériumok és a kormányhivatalok tisztviselőit, ami alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt. Azoknak, akiknek kinek  már nem maradt idén szabadsága, a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Egy tegnap este elfogadott rendelet szerint december 22. és január 6. között zárva tartanak a minisztériumok és a különböző kormányhivatalok. A veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján elfogadott rendelet miatt a tisztviselőket lényegében kényszerszabadságra küldik, akinek pedig nem maradt idén a 11 munkanaphoz szükséges szabadsága, azoknak a jövő éviből vonják ezt le.

Ráadásul a szabadság alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt, ha kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldi az érintetteket, sőt még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök. Ez az időszak nem fog beleszámítani a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?