A MOHU REpont rendszerének bevezetése előtt az italcsomagolásoknak csupán töredéke lett újrahasznosítva.
A világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség - szögezte le szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A minisztérium hangsúlyozza: kizárólag a gazdasági semlegesség biztosításával nyílik lehetőség arra, hogy 2025-ben elérhető legyen a 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés. A gazdaság újbóli lendületbe hozása mellett a kormány célul tűzi ki, hogy a konjunktúra helyreállítása bevonó jellegű legyen, a társadalom és gazdaság lehető legszélesebb köre részesüljön belőle, különösen a magyar családok és a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.
Bejelentették: mindezek érdekében a kormány megkezdi az új gazdaságpolitikai akcióterv kidolgozását, amely a következő három alappilléren nyugszik: a jövedelmek vásárlóerejének növelése, a megfizethető lakhatás biztosítása, valamint a Demján Sándor Program, amelynek célja a vállalkozások méretének megduplázódása. Az új gazdaságpolitikai akcióterv e három pillér mentén összesen 21 intézkedést tartalmaz. Ezekről Gulyás Gergely is beszét a mai Kormányinfón:
A minisztérium ismerteti: a jövedelmek vásárlóerejének növelését a kormány három intézkedéssel támogatja, amelyek közül az NGM elsőként említi egy hároméves bérmegállapodás megkötését a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel, ezt követi a munkáshitel program elindítása és a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázása két lépésben.
A lakhatást segítő intézkedések közül a budapesti lakhatási probléma enyhítése érdekében a kormány három intézkedést dolgoz ki: a magánszálláshely-szolgáltatásnyújtás, azaz az Airbnb feltételeinek szigorítása, a lakásbérleti díjak és szerződési feltételek rendszerének vizsgálata, valamint a kollégiumi férőhelyek bővítése a felsőoktatási hallgatók számára.
Mint hozzátették, a kormány célja, hogy Budapesten túlmutatóan az egész országra kiterjedően fejlessze a lakhatási feltételeket, ezért a megfizethető lakhatással kapcsolatos további hét lépést tervez úgy mint
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- a fiataloknak szóló lakásprogram kialakítása,
- a vidéki otthonfelújítási program elindítása,
- a Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti, lakásfelújítást lehetővé tévő lehetőségének biztosítása,
- az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások opcionális, önkéntes döntésen alapuló, átmeneti, lakáscélú felhasználásának biztosítása,
- a munkáltató által adható lakhatási támogatás adókedvezményének kidolgozása,
- az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfa fenntartása 2026 végéig,
- valamint az 5 százalékos, önkéntesen vállalt lakáshitel kamatplafon bevezetését, együttműködésben a bankszektorral.
Továbbá a kormány meghirdeti a Demján Sándor Programot, amelynek célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása. A kkv szektor jelenti a magyar gazdaság gerincét, amelynek támogatását, további megerősítését nyolc intézkedéssel segíti a kormány:
- jelentős mértékű tőkefinanszírozási programmal,
- 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási programmal,
- azzal hogy elindítja a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" programot a digitalizáció elősegítése érdekében.
Ezen túlmenően bejelentették a Széchenyi Kártya Program beruházási típusú hiteltermékei esetében a fizetendő éves kamat jelentős csökkentését 3,5 százalékra, az Eximbank Zrt. exportösztönző hitelprogramjának újraindítását, az Eximbank Zrt. által nyújtandó kifektetési hitelprogram, valamint az NTH által lebonyolított kifektetési tőkeprogram meghirdetését, a hazai kkv-szektort érintő európai uniós programok felgyorsítását, végezetül pedig a kkv-szektor adminisztrációjának csökkentését, így a kötelező könyvvizsgálati értékhatár alkalmazási feltételének enyhítését.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv 21 intézkedése összességében hozzájárul 3-6 százalék közötti gazdasági növekedés eléréséhez. Így ahhoz is, hogy a magyar GDP bővülése az unió átlagos növekedését meghaladva az élmezőnyébe tartozzon, ezáltal tovább folytatva hazánk felzárkózását az Európai Unióhoz - írta az NGM.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







