Katasztrófa fenyegeti természetes vizeinket: kiszáradnak a folyók, tavak és patakok?

A világon számos terület lenne alkalmas a gazdálkodásra, csupán egyetlen egy dolog hiányzik ezekről a vidékekről: a víz. Ahhoz, hogy a kevés csapadékkal rendelkező területeken is tudjanak gazdálkodni, a helyieknek vízre van szüksége, amit gyakran földalatti kútfúrással oldanak meg. Ez azonban súlyos csapást jelent azon a felszíni vizek számára, amelyeket földalatti források, talajvizek táplálnak.

A víztartó rétegek között található felszín alatti vizeknek van egy bizonyos utántöltési ideje. Ha a megfelelő sebességgel töltődik újra a földalatti víz (például csapadék által) akkor probléma nélkül képesek táplálni a földfelszín feletti patakokat és folyókat. Ha azonban túl sok víz tűnik el a föld alól, és nincs meg a megfelelő mennyiségű utánpótlás, akkor a földalatti vizek – és ezáltal a földfelszín feletti folyók, patakok és tavak is – kiszáradhatnak, megsemmisítve ezzel a helyi ökológiát.

Egy új, a Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint 2050-re a szivattyúzott földalatti vízforrások 42-79 százaléka eléri az újratöltési határértéket. Normál körülmények között a felszín alatti vizek egyenletes és fenntartható vízforrások, azonban a száraz éghajlat és a komoly aszályok miatt egyre több vízre van szükségük az embereknek a felszínen. A fokozott kútfúrás pedig a patakok, folyók és tavak lassú és folyamatos apadásához vezethet.

A tanulmány számítógépes modell segítségével térképezte fel a jelenlegi globális felszín alatti vízfelhasználást, valamint az éghajlatváltozás okozta változásokat.

A modell szerint néhány évtized múlva a világ folyóinak és tavainak mintegy felét a teljes kiszáradás veszélye fogja fenyegetni.

A tanulmány azonban a probléma kezelésének módjait is sorra vette. A jelenlegi adatok szerint a világ édesvizeinek mintegy 70 százalékát a mezőgazdaságban használják fel, ezért rendkívüli fontosságú lett azoknak a módszereknek a felkutatása, melyek csökkentik a mezőgazdaság vízfelhasználását. A technológia fejlődésével egyre több lehetőség adott: egy időzítő például biztosíthatja, hogy az öntözést a nap hűvös időpontjában végezzék el, minimalizálva ezzel az azonnal elpárolgó víz mennyiségét.

A takarónövények alkalmazása segíthet a talaj vízmegtartó képességének javításában, de számos más előnye is van, melyekről korábban írtunk már. Lényegen segítenek lecsökkenteni a felhasznált vízmennyiséget az olyan új alternatív termesztési módszerek, mint például a hidropónia.

A hidropónia alapgondolata az, hogy a növényeknek nem talajra van szükségük, hanem az abból kinyert vízre és tápanyagokra. Egy hidropóniás termelőközpontban éppen ezért nem találunk földet, és a növények sem klasszikusan egymás mellett a földön helyezkednek el, hanem kihasználják a teret és gyakran függőlegesen hevernek egymáson. A rendszerben a növényeket egy olyan komplex öntözőrendszer látja el tápanyaggal, amely a vizet és az abban oldott ásványi anyagokat juttatja el közvetlenül a gyökérzetbe.

Ez a termesztési rendszer a hagyományos mezőgazdasághoz képest akár 70 százalékkal kevesebb vizet használhat fel.

Ez azt jelenti, hogy míg a szántóföldi paradicsomtermesztés esetében 1 kg termés előállításához 200-250 liter vízre van szükség, a hidropóniás termelésben ugyan ez az 1 kg paradicsom 100 liter vizet igényel. Azért is előnyös ez a rendszer, mert nincs kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak: a növényeket zárt térben is meg lehet termelni, ahol különféle műszerek és berendezések biztosítják az ideális hőmérsékletet, páratartalmat és fényt. Ez a rendszer olyan területeket is megfelelővé tesz a zöldségtermesztésre, amelyek alkalmatlanak lennének: városokat, hűvösebb északi területeket, sőt, akár sivatagokat is.

Via Modern Farmer