4 °C Budapest

Ifjú titán a nemzetközi óriások között: újra van magyar traktor a piacon

2019. november 28. 06:32

Büszkeséggel telik meg a szív, látván, hogy egy telített iparági szektorban is képesek a magyarok átütő sikereket elérni. Ilyen fényes pillanat a magyar traktorgyártás történelmében, hogy 2019-től egy jánoshalmi vállalkozásnak köszönhetően újra hazai gyártású erőgépek gurulhatnak az utakon. A mezőgazdasági munkagép múltjáról és a projektről a Renner Bt. egyik tulajdonosát, Renner Tamást kérdezte a HelloVidék.

Akik hosszú évtizedek óta a szakmában dolgoznak, a magyar traktor kapcsán két ikonikus nevet biztosan megemlítenek, a ma is működő győri Rábát vagy a 2010-ben lelkét kilehelő Vörös Csillag Traktorgyárat, amelyek a magyar gépgyártás múltjának fontos építőkövei. Jobbára a technológia folytonos fejlődésével, az új termesztéstechnológiák bevezetésével mára hazánkban is a nemzetközi márkák uralják a gazdaságban használt gépparkot, ahol az okostechnológia és a GPS-szel felszerelt kombájn már mindennapos jelenség. De mégis mi vezetett odáig, hogy az egykor jó hírű és jól teljesítő szektorról már csak múlt időben beszélhetünk?

Azt biztosan állíthatom, hogy a rendszerváltozás után kialakult piacgazdasági berendezkedés hatalmas probléma elé állította az ipar szereplőit. Egyrészt azért, mert a hagyományos piaci csatornák megszűntek, másrészt pedig, mert a termékek minőségét (és árát) már a nyugati termékek ugyanezen tulajdonságaival kellett összehasonlítani. Innen talán kézenfekvőnek tűnik, hogy a magasabb minőségi elvárásokat elavult technológiával nem lehetett kielégíteni. Azt hiszem, egyébként a magyar vásárlóerő minőségi igénye az ipari termékek irányába gyorsabban nőtt, mint ahogy a gyártóművek haladni tudtak

– adott választ a magyar traktorgyártás leáldozásának háttérben húzódó komplex okokra Renner Tamás, a Renner Bt. egyik tulajdonosa, gépészmérnöke.

A jánoshalmi cég története egészen a nyolcvanas évekig nyúlik vissza, amit még Renner Tibor és felesége indított családi vállalkozásként, melynek profilja a gumi és gumi-fém termékek gyártása és forgalmazása. A helyi vállalkozás hamar kinőtte garázsüzem jellegét, így a kétezres évek elején már büszkén jelenhették ki, hogy számos európai üzembe, legyen szó autó-, hadiipari, légi, vasúti vagy közúti járműveket gyártó és karbantartó cégről, szállítanak alkatrészeket. Renner Tamás a családi örökségbe 2002-ben kapcsolódott be, de valójában már gyerekkorától kezdve részt vett a cég mindennapjaiban. Vidéki fiúként mindig is vonzották a traktorok és teherautók technikai megoldásai, ezért választotta magának a gépészmérnöki hivatást, középiskolai és egyetemi oktatói pedig, fokozván a nagy gépek iránti szeretetét, a traktor konstruktőri pálya felé terelték az útját.

Azt szerettem volna demonstrálni, hogy a magyar szakemberek ma is tudnak tervezni ipari és közlekedési eszközöket, csak a piacgazdasági verseny ezt rentábilisan nem teszi lehetővé. Az, hogy a Renner traktorok jól működnek, és alacsony hibaszinttel teljesítenek, nagy öröm számomra. Persze tudom, hogy nem magyar a motor és a hajtáslánc, de a tervezés, a mechanizmusok, és még sok más igen. Aki ismeri a mai járműgyártási berendezkedéseket, az pontosan tudja, hogy a világon ma ez hogy működik

– magyarázta a jánoshalmi cég gépészmérnöke.

Habár az igazi kihívás már jóval előbb megfogalmazódott a Renner Bt. ifjú tulajdonosában, a projekt hivatalosan 2016 környékén vette kezdetét, hogy újraindítsa a magyarországi OEM típusú traktor gyártását. Sok év kemény munkáját követően született meg az 50 lőerős, négykerék-meghajtású erőgép orrnehéz kivitellel (tisztelegve a Dutra traktorok előtt), amivel az alföldi homokos talajon más, hasonló teljesítményű gépekhez képest 10-15%-kal nagyobb vonóerőt biztosítanak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bár a XXI. században az automatizáció és az okostechnológia hívószavakká váltak, Renner Tamás ezzel szemben hisz abban, hogy a technikailag egyszerűbb, kisebb erőgépeknek ugyanúgy helyük van a mai gazdaság életében. Ennek megfelelően a kis fogyasztás és az alacsony üzemeltetési költségek kifejezetten vonzó jelzők lehetnek az önkormányzatok számára, mondhatni az ő igényeikre szabva készült el a Renner 5044 magyar traktor.

A gyártás minden mozzanata a jánoshalmi cég telephelyén zajlik, emellett a duális szakképzésnek köszönhetően a szakoktatásban résztvevő diákokat is be tudják vonni a gépek megalkotásába, új gyakorlati helyet teremtve ezzel a jövő szakemberei számára. Az éves teljesítmény jelenleg húsz munkagépre rúg, de jelenleg a gyártási folyamat szünetel a fülkés erőgép engedélyeztetése miatt, mellyel a hazai igényeket elégítik majd ki. Renner Tamás a HelloVidék kérdésére elárulta, már most is erőteljes a külföldi érdeklődés, de 3000 üzemóra alatt nem szeretné kiadni a kezéből az ifjú titánokat.

A kezdeti álom tehát már valósággá vált, viszont ott lebeg a súlyos kérdés a levegőben: mit hozhatnak még az elkövetkezendő évek a Renner traktor életében? A Renner Bt. gépészmérnöke kifejtette, mivel a járműipari fejlesztések olyan forradalmian fejlődnek, hogy jobbára követni is alig lehet őket, nem szívesen bocsátkozna találgatásokba a jövőt illetően, de reméli, hogy még néhány évtized múltán is lesz miért büszkén kihúznia magát a magyaroknak a traktorgyártást illetően.

Címlapkép: http://www.rennerbt.hu/renner-traktor

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31