Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Orbán Viktor beismerte: nehéz ősz vár az országra, ez lesz a rezsicsökkentéssel és a magyarok bérével
Orbán Viktor kormányfő interjút adott a Kossuth Rádió \"Jó reggelt, Magyarország!\" című műsorában. Augusztusban 16 százalék körül lesz az infláció, augusztus után a bérek utolérhetik az áremelkedés ütemét - mondta.
Ha a bérekről van szó, akkor Magyarországnak történelmi hátrányai vannak - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. 1990-ig nyúlik vissza a lemaradás, a béremelések mértéke sosem lehet ezért elég - tette hozzá.
A béremeléseknél a munkaadóknak és a dolgozóknak meg kell állapodni, mert ha a béremelést rosszul ütemezik, az munkanélküliséget okozhat. A kormány segíti a megállapodást. A júliusi 10-en felüli százalékos béremelés magas, de az infláció még magasabb.
Augusztusban 16 százalék körül lesz az infláció, augusztus után a bérek utolérhetik az áremelkedés ütemét
- mondta Orbán. Hozzátette, nem vagyunk még kint a vízből, kemény lesz az ősz. Reálbér csökkennés történt idén, ez nehéz helyzetet idézett elő. Fontos, hogy a második félév korrigálja az elsőt. 2012 óta nem volt olyan negyedéve a családoknak, amikor az árak gyorsabban nőttek volna, mint a bérek - emlékeztetett.
Arról beszélt, az áremelkedésnek volt egy olyan része, ami magyarázható volt, hiszen az energiahordozókat külföldről hozzuk be, ellátási zavarok, szankciók zavarták a képet, ezek az égbe vitték szerinte az árakat. Az ország 4000 milliárd forinttal fizetett többet energiahordozókra.
2024 a gazdasági növekedés újraindításának éve lesz - mondta Orbán Viktor. Ehhez alacsonyabb kamatozású hitelek kellenek. Ebből már látunk szép előéneket az idei évre, de az igazi belendülés jövőre várható.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rezsiárak kapcsán a kormányfő kifejtette, az év első 7 hónapjában 1078 milliárd forintba került a rezsicsökkentés az államnak. A múlt hétvégi diplomáciai nagyüzem után arról számolt be: ha nincs energia, megáll az ország, az ellátásbiztonság a legfontosabb. Magyarország a déli útvonalról akar energiát beszerezni, amiben Törökország kulcsszereplő, ma a csap Erdogan kezében van, meg kell vele állapodni. Azerbajdzsántól is vásárol gázt Magyarország, és Türkmenisztán is Európába hozna be földgázt.
Katarba LNG-ért még a német kancellár is ment tárgyalni, Orbán háromszor beszélt az emírrel erről. Megegyeztek, hogyan jön hajókon keresztül Magyarországra gáz.
Fotó: Miniszterelnöki kabinetiroda
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







