Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Exkluzív! Megszólalt Bige László: ezt tervezi a jogerős ítélet után a magyar műtrágyakirály
Interjút adott az Agrárszektornak Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa, amiből kiderült, mi volt a magyar műtrágyakirálynak az első reakciója a Debreceni Ítélőtábla tegnapi felmentő ítéletére. Bige Lászlót ugyanis jogerősen tisztázták a a vesztegetés elfogadásának vádja alól.
Jogszerű döntés született. A mostani ítélet fényében bízom a magyar igazságszolgáltatásban, és hiszek benne, hogy még nem ment tönkre
– így reagált az Agrárszektornak Bige László, akit jogerősen felmentett a vesztegetés elfogadásának vádja alól szerdán a Debreceni Ítélőtábla. Az vált valóra, amit korábban is gondoltam – tette hozzá a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa. A nagyvállalkozót, akit az Agrárszektor nyaralása során, Ázsiában ért el, hangsúlyozta:
emellett a rajtunk lévő nyomás az nem szűnt meg. Ránk raktak közel évi 20 milliárdos különadót, tehát nem enyhül ránk nehezedő nyomás, amivel tulajdonképpen el szeretnék lopni a vállalatunkat.
A cégvezető nem akarta mélyebben értékelni a bíróság döntését, de megerősítette, szerinte igazságos döntés született, amiben mindig hitt.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







