Ritka és különleges felfedezésről számoltak be a hazai természetvédők: egy Magyarországon jelölt madarat közel két évtizeddel később az Atlanti-óceán partján azonosítottak.
A kertészeti szakma utánpótlásának biztosítása érdekében mentorprogramot indít a 450 termelőt tömörítő Délalföldi Kertészek Szövetkezete az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal és a központhoz tartozó Bartha János Technikum és Szakképző Iskolával közösen - közölte a szövetkezet.
A kezdeményezés célja, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudással rendelkező szakemberek és aktív termelő kertészek.
Nagypéter Sándor, a szövetkezet elnöke úgy fogalmazott: szeretnék elérni, hogy ismét vonzó szakmává váljon a fiatalok körében a kertészet. Egy termelői szerveződés ugyanis addig életképes, míg abban innovatív, fejlődésre képes és hajlandó, hosszú távon is működő termelői tagok vannak. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél több fiatal válassza a kertészeti szakmát mint élethivatást.
A hallgatók az elméleti tudás mellett korszerű gyakorlati ismeretekre is szert tehetnek a mentorprogramban. Ennek érdekében modern bemutatókertet alakítanak ki, amely lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy első kézből, gyakorlati úton ismerhessék meg a legkorszerűbb termesztési módszereket, valamint elsajátíthassák a hatékony termelési és üzemgazdasági ismereteket.
Első lépésként a szakközépiskola meglévő növényházaiban indulnak el fajta- és technológiai kísérletek. Létrehoznak egy új 3500-4000 négyzetméteres fóliaborítású növényházegyüttest is, ahol a kísérleteket és a gyakorlati oktatásokat a legkorszerűbb módon lehet elvégezni. A kertben lehetőség lesz komplex, egymásra épülő kísérleti programok végrehajtására is, amely hosszú távon hozzájárulhat a termelés biztonságának növekedéséhez, a környezet fenntarthatóságához, valamint a legmodernebb automatikai és robottechnológiai fejlesztésekhez.
Az együttműködő partnerek emellett a fiatal kertészeknek növényházat építenek, ahol a szövetkezet termelői profiljába illeszkedő növényeket termeszthetnek. A fiatalok a termeléshez szükséges infrastruktúrát már középtávon jelentős támogatási intenzitás mellett, részletekben meg tudják vásárolni, miközben jövedelmező tevékenységet végeznek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szövetkezet segíti a komplex integrált termesztési feltételek kialakítását, értékesítési biztonságot, piacra jutást, szaktanácsadást, minőség-ellenőrzést, valamint korszerű logisztikai és kereskedelmi hálózatot biztosít a fiatalok számára
- áll a közleményben.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







