16 °C Budapest
Mosolygós 9 éves kislány, aki anyjával és testvérével utazik a buszon. A kislány mosolyog, a nyári nap besüt a busz ablakán. A háttérben anya és testvére.

Miskolc bedobta: szeptembertől ingyen utazhatnak a gyerekek – és ez még csak a kezdet

2025. június 19. 16:15

Bővülhet az utazási kedvezmény Miskolcon . Szeptembertől nemcsak az általános iskolások, hanem mások is élvezhetik a tömegközlekedés díjmentességét – a közgyűlés ma dönt a részletekről.

A június 19-i miskolci közgyűlésen véglegesítik azt a javaslatot, amely alapján a városban tanuló általános iskolások – azaz az 1-8. évfolyamos diákok – szeptembertől ingyen utazhatnak a helyi közösségi közlekedési eszközökön. A tervek szerint azonban a kedvezményes vagy teljesen díjmentes utazás más társadalmi csoportokra is kiterjedhet a jövőben - írta a Boon.hu.

A programot Tóth-Szántai József polgármester jelentette be még májusban, az MVK Zrt. felé adott utasítással egy időben. A cél az, hogy minden 14 éves vagy annál fiatalabb, miskolci iskolába járó tanuló számára elérhetővé váljon az ingyenes kombinált bérlet – vagyis a busz- és villamosközlekedés egyaránt.

A kezdeményezés bemutatására május 19-én került sor a városházán, ahol a Miskolcon működő oktatási intézmények képviselőinek részletesen ismertették az új program alapjait. A bemutatón Matiscsák Éva alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat célja, hogy a város élhetőbbé váljon a fiatalok számára, és ennek része a diákbarát közlekedési rendszer kialakítása is.

A rendszer működése egyszerű lesz: a diákok az érvényes diákigazolványukra ragasztott hologramos matricával igazolhatják majd utazási jogosultságukat, az ezzel járó költségeket pedig teljes egészében az önkormányzat vállalja.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kedvezmény az általános iskolai jogviszony létrejöttétől kezdve, egészen a nyolcadik évfolyam befejezése utáni augusztus 31-ig lesz érvényes, vagyis a diákok egy teljes tanévet (és a nyári szünetet is) ingyen közlekedhetnek. Az előterjesztés azonban nem csak a kisiskolások díjmentes utazásáról szól – értesüléseink szerint további csoportok bevonásán is dolgozik az önkormányzat, például a szociálisan rászorulók vagy a nyugdíjasok körében. A végleges döntésről a mai napon szavaz a miskolci közgyűlés.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Hermelin
8 hónapja
Tegyétek már rendbe a Búza-teret,ne egymásna k rugdossátok a labdát,hogy kihez tartozik!!A hely képviselője is intézkedhetne!!Hányinger a buszmegálló és innen indulnak Tapolcára is a túristák!Belefáradtam a reakció nélküli játékotokba!!!!
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?