Facebook

Világbajnoki aranyat nyert a győri reumatológus: nem fogod elhinni, milyen sportágban

2025. december 1. 15:45

Nem mindennapi teljesítményt ünnepel a győri kórház: dr. Király Márta reumatológus főorvos a civil élet mellett világbajnoki aranyat nyert kettlebellben. A sportágban több mint 600 versenyző között bizonyult a legjobbnak.

A sportvilágban jellemzően az élsportolók kapják a legnagyobb figyelmet, de most egy gyógyító szakember sikere került reflektorfénybe: a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház munkatársa, dr. Király Márta PhD a közelmúltban világbajnoki címet szerzett kettlebellben.

A kórház beszámolója szerint a főorvos évtizedek óta a mozgás szerelmese: tornával, ritmikus sportgimnasztikával és tánccal indult, később crossfit, majd kettlebell felé fordult. A sportág 2020-ban, a járvány idején vált igazán meghatározóvá az életében – ekkor ugyanis otthon is végezhető edzésekre kényszerült, és gyorsan kiderült, hogy a kettlebell tökéletes terep az elszántságának.

Az első hazai versenyén 2021-ben indult, egy évvel később már országos bajnok volt, innen pedig egyenes út vezetett a nemzetközi mezőnybe. Portóban negyedik, később Európa-bajnoki ezüstérmes lett, tavaly pedig már ezüstöt szerzett a lengyelországi vb-n is.

Idén azonban összejött az áttörés: Milánó mellett rendezett világbajnokságon a One Arm Long Cycle versenyszámban 358 ismétléssel szerzett aranyérmet, a 45–54 éves korcsoport 65 kiló alatti kategóriájában, 16 kilós kettlebellel.A versenyen 29 ország 678 sportolója vett részt, a magyar csapat pedig összesen 31 érmet gyűjtött, így a kilencedik helyen zárt a nemzetek közti rangsorban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Dr. Király Márta közben a győri kórházban dolgozik főorvosként, heti hat nap edz, és azt mondja: a kettlebell nemcsak a sport, de a mindennapjai része lett. Jövőre újabb kihívás várja – a szakítás számában szeretne elindulni, és célja ismét egy világbajnoki cím.

Címlap: Facebook

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 28. 16:04
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom