-7 °C Budapest

Bankolás határok nélkül?

Pénzcentrum
2007. február 1. 10:00

A mai helyzet még az, hogyha valaki az unió más tagországában vesz fel pénzt bankkártyájával, a belföldi tarifa többszörösét kell fizetnie, s ez hasonlóan zajlik a nemzetközi átutalások terén is. Ez 2008-tól azonban megváltozhat - olvasható a Népszabadságban.

Brüsszel tervei szerint, amennyiben tisztázódnak a SEPA-rendszer, vagyis az egységes európai fizetési övezet kialakításának végső szabályozási kérdései, 2008. január elsejétől a közös pénzt használó országokban új fizetési szolgáltatásokat vezetnek be a bankok.

Ezek révén bármelyik tagországban úgy hajthatnak végre tranzakciókat, mintha csak otthon tennék. Ez azt jelenti, hogy az eurózónán belül nem kell többet fizetni a nemzetközi átutalásokért, s a pénznek is ugyanannyi időn belül kell célhoz érnie. Az egységes csoportos beszedési megbízásokra szintén azonos szabályok és feltételek vonatkoznak majd.

Az, hogy itthon mikor állnak elő a bankok hasonló nemzetközi szolgáltatásokkal, a lap szerint csak találgatni lehet. Szakértők véleménye szerint azonban a nemzetközi bankcsoportok leánybankjainak egy része már jó eséllyel 2008 elejétől bevezetheti az új tranzakciókat.

2008-tól az erózóna bankjainak le kell mondaniuk arról is, hogy a határon átnyúló bankkártyás tranzakciókért borsos díjakat szedjenek. Itthon jelenleg jellemzően 1 000 - 2 000 forint közötti díjat számolnak fel azért, ha külföldön veszünk ki pénzt kártyánkkal. A brüsszeli tervek alapján azonban jövőre az eurózóna bankjainak kötelező lesz olyan, SEPA-konform bankkártyákat kínálni, amelyekkel más tagállamokban a belföldihez hasonló tarifákkal lehet pénzt felvenni, vagy vásárolni. 2010-től pedig másik tagország kereskedőinek is kötelező lesz elfogadniuk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az azonos tarifájú külföldi pénzfelvétel 2008-tól is lehetséges, azonban ehhez modernebb, chipkártyás technológia szükséges. Az új technológia idővel nem csupán biztonságosabb pénzfelvételt tesz lehetővé, hanem elférhet rajta egy bérlet, vagy elektronikus aláírás is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 17:27