-10 °C Budapest

Művészet kamatmentes hitelre

Pénzcentrum
2007. április 2. 16:00

Megpillantottad egy galéria falán a számodra tökéletes, a lakásba is illő festményt? De amint az "árcédulát" meglátod, a szívbaj kerülget? Úgy tűnik, a műalkotásokat kedvelők Angliában kedvező helyzetbe kerültek.

A briteknél ugyanis létezik egy program, amely a műalkotásokhoz való hozzájutást hivatott elősegíteni. Az Arts Council által működtetett program keretében kamatmentes hitelt kaphatnak a festményre, szoborra, vagy egyéb művészeti alkotásra vágyók.

A program keretében maximálisan 2 000 fonthoz (mintegy 729 000 forinthoz) lehet hozzájutni, a törlesztés  pedig egyenlő részletekben történik. Ha ennél drágább műalkotásra vágyunk, a hitelkeretet akkor is kihasználhatjuk, az ár fennmaradó részét azonban már nekünk kell állni.

A választási lehetőség azonban korlátozott, csupán a programban részt vevő 310 galériájában vehetik igénybe a hitelt az érdeklődők. Az Arts Council szerint őrületes sikernek örvend a program, eddig több mint 7000 fő vette igénybe, összesen mintegy 5,5 millió font értékű műalkotások vásárlására.

Azonban a program egyelőre csak május 7-ig működik, mivel az eddigi finanszírozó, egy HSBC leányvállalat visszavonta hitelét. Így az Arts Council új pénzügyi támogatót keres, s nagyon optimisták a program folytatását illetően.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29