A szigorítások és az előzetes várakozások ellenére az idei év eddig eltelt hónapjaiban a legtöbb kereskedelmi bank meglehetősen erős keresletet tapasztalt a lakáshitelek iránt - derül ki a Napi körképéből.
Az MKB és az OTP is az akcióknak tulajdonítja a várakozásokat meghaladó hitelkérelem-számot, a CIB szakemberei pedig kiemelték, hogy nem tapasztaltak az év első három hónapjában semmilyen visszaesést.
Az FHB álláspontja szerint az év eleji szezonalitásból adódó keresletcsökkenés csak korlátozottan éreztette hatását a lakossági piacon, az Erste Bank azonban a tavalyi év azonos időszakához képest kismértékű visszaesésről számolt be. az UniCreditnél minden a terveknek megfelelően halad, azaz vélhetően a szezonális hatások miatt lanyhább az üzletmenet.
Meg kell persze jegyezni, hogy a lakáshitel-kereslet évről évre simul, éppúgy mutatkozik igény a hitelek iránt januárban, mint áprilisban vagy akár júliusban. Továbbra is igaz azonban, hogy a legerősebb időszaknak a tavaszi és őszi hónapok számítanak.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








