0 °C Budapest

Már a hitelkártyások is retteghetnek?

Pénzcentrum
2007. augusztus 23. 16:00

Az amerikai jelzáloghitel-piacon zajló válság jelentőségét ma már senki sem vitatja, az azonban kétséges, hogy milyen globális hatása lehet a subprime piac összeomlásának, és megállítható-e a kockázatos hitelek berkein belül a lavina. E hét elején megjelent cikkünkben már szóltunk arról, hogy a lakáshitelek esetében jellemző szigorítási milyen hatással van a hitelpiacra.

Ekkor elmondhattuk, hogy a Fed által készített felmérés szerint a hitelkártyás konstrukciók esetében nem változtak a feltételek, a Moody's vezető közgazdásza szerint ez a kijelentés csakis általánosságban igaz. Egyes esetekben ugyanis a kereskedelmi bankok megemelték a hitelkártyás adósságot terhelő kamatokat, és megnyirbálták az eddig széles körben nyújtott kedvezményeket.

Ennek jelentősége, hogy az amerikai lakosság vásárlási kedve erősen függ a plasztikok által nyújtott likviditástól. A hitelkártyával rendelkezők között nagy azok aránya, akik a plasztikokkal a mindennapi megélhetést finanszírozzák. Ez azért jelent gondot, mert a hitelkártyás költések visszafogása mindenképpen rossza hatással lenne a lakossági fogyasztásra, amely az amerikai gazdaság 70 százalékát adja.

A kamatemelés azonban jelenleg csak a kockázatosnak minősített ügyfeleket érinti, bár mindenképpen ki kell emelnünk, hogy pontosan ezek a hitelkártyások azok, akiket a legérzékenyebben reagálnak a változásokra. A korlátok szűkebbre szabása ezért két oldalról is további kockázatot jelenthet.

A hitelkártyát igénylők mellett kellemetlen tapasztalattal térhetnek haza a másodlagos jelzálog- és az autóhitelért folyamodók is. A legtöbb bank ugyanis beszüntette a másodlagos jelzáloghitelek folyósítását, melyek a pénzintézetek szerint a jelenlegi körülmények mellett túlságosan nagy kockázatot rejtenek magukban.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az a néhány hitelező, aki nem akar lemondani a piac ezen szegmenséről, a subprime piaci tapasztalatok tükrében jól megválogatja azt, hogy melyik hitelfelvevő esetében vállalja a második jelzálog bejegyeztetésével kapcsolatos rizikót.

Az autóhitelek esetében, a hitelkártyák hasonlóan, egyelőre még nem érezhető általános szigorítás, a kamatok azonban jelentős mértékben emelkedtek bizonyos hitelfelvevők esetében. Az autóhitelt felvenni szándékozók számára jó hírt jelenthet a személygépkocsik iránti kereslet visszaesése, amely arra sarkalja az autógyártókat, hogy hitelezőiken keresztül minél kedvezményesebb konstrukcióval ösztönözzék vásárlásra a potenciális ügyfeleket.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?