6 °C Budapest

Jelzáloghitellel indul az Allianz Bank

Pénzcentrum
2007. szeptember 17. 12:08

CHF és forint alapú szabad-felhasználású és ingatlanvásárlásra nyújtott jelzáloghitellel jelent meg a hazai lakossági piacon a közel egy éve indított Allianz Bank. A hitel különlegessége, hogy a hitelfedezeti érték 110 százalékát finanszírozza és tartalmaz egy 30 millió forintos fedezetű hitelfedezeti biztosítást. Igaz, a piacon több szereplő is megjelent effajta termékkel, ezért bátran kijelenthetjük, hogy ez a piacra lépés egyik alapfeltétele volt, ha a fiatal bank be szeretne lépi a versenybe. De lássuk, mit kínálnak még az ügyfeleiknek!

A hitelkonstrukciók kétféle változatával találkozhatunk, az egyik a "hagyományos" annuitásos termék, a másik pedig egy vegyes életbiztosítással kombinált jelzáloghitel. A termékek költségszerkezete a hitel kamatain túl a folyósítás költségeit tartalmazza, az értékbecslési díjat is elengedi a bank ez év végéig. Ezenkívül, még költségként merülhet fel az előtörlesztés és a futamidő lejárta előtti végtörlesztés díja, ennek összege mindkét esetben 35 ezer forint.

Azon ügyfelek, akiknek már van valamilyen élő szerződésük, akár a bankkal, akár biztosítóval további kedvezményekre számíthatnak, ezeknek összesített maximális felső értéke 0,8 százalék, a hitel kamatára vetítve. A kedvezmények a futamidő első 5 évében érvényesíthetőek.

A piacra lépés követelményeként a bank hajlandó hitelezni a HBÉ 100, illetve 110 százalékát is - ez utóbbi az ingatlanvásárlásra, míg az első eset a szabad felhasználású hitelekre vonatkozik - igaz ezek már jövedelemvizsgálathoz kötött konstrukciók, csakúgy mint a versenytársaknál.

Farkas Ádám, a bank első embere, a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre nem tervezik a jen alapú hitel bevezetését. Valamint az értékesítés folyamán nagyban támaszkodnak a biztosító saját ügynökhálózatára, az egyre bővülő fiókhálózatra (év végéig megnyílik a 25.-ik fiók is) valamint folyamatban van a külső értékesítési partnerek akvirálása is. Ezen kívül az ügyféltámogatásban nagy szerepet fog betölteni a most szerdán induló Internet-bank is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29