A brit bankok egy új nyilvántartás bevezetését tervezik, amelynek segítségével könnyebben felvehetik a kapcsolatot azokkal az ügyfelekkel, akik pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Különböző információk alapján állítanák össze a listát, aminek része lenne az önkéntes adatszolgáltatás is.
A korábbi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az ügyfelek probléma esetén felveszik a kapcsolatot a számlavezető pénzintézetükkel és közösen keresnek megoldást. Ezzel az adósnyilvántartással a bankok könnyebben megtalálják a segítségre szoruló ügyfeleket.
Az adatszolgáltatás során a banknak szüksége van az ügyfél pénzügyi szokásairól szóló nyilatkozatára, milyen megtakarításokkal és mekkora hitellel rendelkezik valaki, mennyi a havi rendszeres jövedelme és milyen háztartási kiadásai vannak. A banknak is fontos, hogy az ügyfelek tájékoztassák őket, ha pénzügyi zavart tapasztalnak.
A bank vállalja, hogy az együttműködésben részt vevő ügyfelekkel közösen leülnek és a szolgáltatás keretében pénzügyi tervet készítenek a válsághelyzet megoldására. A nyilvántartás szerint egy biztos hitelkeretet nyújtanak az ügyfélnek, vagy a meglévő hitelkeretüket emelik fel szigorúbb visszafizetési feltételekkel. A bank folyamatosan tájékoztatja az ügyfelet a hitelkeret kihasználtságáról és a hozzá tartozó kamatokról.
A brit bankszövetség szerint az új rendszer biztonságérzetet ad az ügyfeleknek, hogy ha kell, a bank rendelkezésre bocsátja a szükséges összeget, és segít az ügyfélnek továbblépni a pénzügyi nehézségeken. Hosszú egyeztetéseket követően most előkészítik az ügyfelek igényeinek megfelelően kialakított terméket.
A bank számára fontosak az ügyfelektől kapott információk a hitelvizsgálat során, az ügyfelek is tisztább képet kapnak a lehetőségeikről és ösztönözhetik őket a megtakarítások növelésére is. Korábban probléma esetén a bank egyből zárolta az ügyfelek számláját, ami számos reklamációhoz vezetett, ez most már elkerülhető lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A minősítést csak az ügyfelek hozzájárulásával készíthetik el a pénzintézetek, az ügyfelek státusza akár háromnaponta is felülvizsgálható, és a bank a kockázatkezeléssel karöltve az ügyfél törlesztési magatartásának figyelembe vételével határozza meg felhasználható hitelkeret nagyságát.
Amikor az ügyfelek pénzügyi nehézségekkel küszködnek, akkor jól jön egy előnyös, ügyfélbarát lehetőség. Az irányelv pozitív visszhangot kapott, ha sikerül igazán hatékonnyá tenni, akkor néhány hónapon belül megvalósítják.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.







