-2 °C Budapest

Nem jár családi pótlék az érettségi lezárulta után

Pénzcentrum
2008. június 27. 09:00

Az érettségi vizsga végeztével megszűnik a diákok családi pótlékra való jogosultsága, akkor is ha továbbtanulni szándékozik, ugyanakkor a diákigazolványhoz kapcsolódó kedvezmények és az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetése alóli mentesség továbbra is jár, még azoknak is, akik ősszel nem tanulnak tovább - írja a Magyar Nemzet.

A családi pótlékra való jogosultság tehát a záróvizsgával megszűnik, így akik ősszel továbbtanulnak ismét igényelniük kell a juttatást, nekik utólag fizetik ki a július-augusztus hónapra járó összeget.

Ugyanakkor az érettségi záróvizsga és július hónap közötti időszakra járó, valamint a szeptember első napjaira eső pótlékot nem fizetik ki. Egy gyermek után a pótlék összege havi 12200 forint, kettő után 13300, míg három vagy több gyerek esetén 16000 forint fejenként. Vagyis elég nagy összeget kell nélkülözniük a szülőknek a nyári hónapokban.

Ugyanakkor a diákigazolványért járó kedvezmények, mint például a rendezvényekre, strandokra, valamint a vasúti és buszos közlekedésért járó 50 százalékos kedvezményt október 31-ig az is igénybe veheti, aki nem tanul ősszel tovább, holott róluk már februárban, a felvételi jelentkezési határidők lezárultával tudni lehet, h folytatnak-e ősszel tanulmányokat vagy sem.

Idén 85 ezeren érettségiztek, közülük mintegy 23585-en felvételiznek valamely felsőoktatási intézménybe.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?