Eladják az egyetemek a diákok adatait

Az Egyesült Államokban jóval elterjedtebbek az úgynevezett szponzorkártyák, vagyis azok a hitelkártyák, melynek használata után egy non-profit szervezet is "adományban" részesül. A legtöbb szponzorkártyát egyetemek és bankok közösen bocsátanak ki, melyen feltüntetik az egyetem logóját, és minden egyes tranzakció után X százalék jutalékot kap az intézmény.

A BusinessWeek vizsgálódásai nyomán azonban kiderült, hogy miről szólnak ezen túl a megállapodások. Több tucat egyetem ugyanis azért is jutalékot kap, ha hallgatói adatait (email cím, telefonszám, szülők foglalkozása, stb.) kiszolgáltatja a banknak, hogy azokat felhasználva direkt marketing formájában felkereshesse őket a pénzintézet. De akadnak olyan oktatási intézmények is, akik maguk hirdetik az adott bankot diákjaik körében, felhívva a figyelmet a kezdeti alacsony kamatokra, ugyanakkor a később szinte törvényszerűen megugró díjakról már nem számolnak be.

Az pedig szinte már bevett szokásnak számít, hogy a hallgatókkal sikeresen megkötött szerződés, majd a kártyahasználat után is jutalékot kapnak az intézmények, ezáltal is érdekeltté téve őket abban, hogy ösztönözzék a diákokat a hitelfelvételre.

Ez történt tavaly az Iowa-i Egyetem esetében is, ahol az alumni vezetője személyesen küldött emaileket a diákoknak, melyben 4,9 százalékos kamatozású szponzorkártyát hirdetett, azonban azt már nem tartalmazta a levél, hogy ez 6 hónap múlva már 18,24 százalékra emelkedik. Cserébe a Bank of America évi 1 millió dollárt fizetett, ami az egyetem éves költségeinek negyedét fedezte. Ezt a gyakorlatot novemberben végül felfüggesztette az iskola, a helyi sajtó nyomásának hatására.

Persze a bankok mindenre tudnak magyarázattal szolgálni, hiszen ők úgy gondolják, a diákoknak egyébként is szükségük lenne hitelre, amiből megélhetésüket, a tandíjat kifizetik, az ő marketingtevékenységük pedig csak megkönnyíti az eligazodást a különböző ajánlatok között.

A Bank of America adatai szerint - aki több mint 700 egyetemmel áll szerződéses kapcsolatban - az elsődeleges célcsoportot az "öregdiákok" és az egyetemi sportcsapatok rajongói jelentik, hiszen a szponzorkártyák 96 százalékát ők birtokolják. Ők azzal védekeznek, hogy mindig rendelkezésre bocsátják a termék részletes leírását és csak az igénylők felének nyújtanak valóban hitelkártyát. Persze sokan nem csak egy hitelkártyával rendelkeznek, ezáltal jelentős hitelállományt halmoznak fel az iskolaévek végére, nem is sejtve, hogy mekkora terhet vállalnak ezzel magukra, sőt, egy-egy késedelmes törlesztés esetén el is eshetnek a későbbi kedvező lakáshitel lehetőségétől.

Az USA-ban az egyetemisták és főiskolások több mint kétharmadának legalább egy hitelkártya lapul már a zsebében, persze ezek legtöbbje nem a most részletezett szponzorkártyák közül kerül ki. A mostanában végzett amerikai diákok (25-34 évesek) hitelállománya közel duplájára nőtt az 1989-ben végzettekének, átlagosan 20 ezer dollárra. Ez összefügg azzal, hogy a mai fiatal dolgozók 43 százaléka fizetésének közel egyharmadát lakbérre költi. Ez az arány 1970-ben mindössze 18 százalék volt.

Persze a jelenség nem egyedülálló, hiszen Kanadában is hasonló a helyzet, ahol az egyre emelkedő tandíjak miatt mind többen kényszerülnek hitelre, de nemrégiben az új-zélandi diákok is tüntetéseket szerveztek az utcákon, azt követelve a kormánytól, hogy biztosítsanak számukra a megélhetéshez elegendő ösztöndíjat.