Újabb negatív rekord: 1,2 millió ház vár elárverezésre az USA-ban

Pénzcentrum
2008. szeptember 8. 10:06

2008 második negyedévében az összes kintlévő hitelállomány 2,8 százaléka vált az USA-ban nem teljesítővé, ami 1,2 millió ingatlan árverezését vonta maga után. Ez rekord mértékűnek számít az 1979 óta vezetett statisztikák szerint, előző negyedévben még csak 1,4 százalék volt.

A 45 millió jelzáloghitelből, amit a Mortgage Bankers Association (MBA) tagjai nyújtottak, 490 ezer esetében indítottak végrehajtási eljárást, ami az előző negyedévhez képest 9 százalékos növekedést jelent.

A késedelmesen fizetők aránya, vagyis azoké, akik legalább egy törlesztő részlettel késésben vannak, szintén rekord mértékű, a második negyedévben 6,4 százalékos volt, ami 2,9 millió háztartást jelent.

A legtöbb végrehajtási eljárást Kaliforniában és Floridában kezdeményezték, az összes eljárás mintegy 39 százalékát, de további hat államban átlag feletti volt a felszámolási eljárások aránya az összes hitelállományhoz képest.

Szakértők szerint ez nem már nem csak a tavaly kirobbant hitelválság következménye, hiszen az egész gazdaság problémáktól szenved, a munkanélküliség például öt éves csúcson van.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel az USA ingatlanáraiban igen jelentős csökkenés figyelhető meg, ez negatívan érinti a jelzálog hitellel rendelkezőket, hiszen hitelállományuk értéke adott esetben meghaladhatja a jelzáloggal terhelt ingatlanét, ami tovább növelheti a fizetésképtelenné válók arányát.

Amíg tehát a gazdaság nem stabilizálódik, arra sem lehet számítani, hogy csökkenjen a problémás hitelek aránya.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?