Egyre többen vannak a bankok lakossági "feketelistáján": egy év alatt 55 %-kal emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági részében nyilvántartott hitelmulasztások száma - mondta Nagy Róbert, a KHR-t üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A lakossági "feketelistán" 2007 végén még 433 ezer, 2008 végén már közel 670 ezer élő mulasztást tartottak nyilván. A növekedés a 2006-os 281 ezres élő tételhez képest még drasztikusabb. A rendszerben nyilvántartott összes lakossági mulasztás száma tavaly év végén egymillióra.
Az új mulasztások száma havonta 20-30 ezerrel növekszik, míg korábban havi 10-15 ezerrel. Az új mulasztások növekedése 2007 harmadik negyedévében kezdett megugrani. A negatív csúcs tavaly júliusban volt, amikor 39 ezer darab új mulasztás került be az adatbázisba.
Az elnök-vezérigazgató úgy vélekedett, hogy a tavalyi negyedik negyedévben begyűrűzött gazdasági világválság hatása a KHR lakossági adatain a bekerülési szabályok miatt még nem érződik, az első negyedév végén, illetve a második negyedévben lehet számítani erre.
A KHR "feketelistájára" azok adatai kerülnek, akik legalább a minimálbér (jelenleg 71.500 forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével, több mint 90 napon át késlekednek. Az is felkerül a listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaélést követ el. Az adatokat a mulasztás megszűnését követően még öt évig nyilvántartják.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A lekérdezések számának alakulása az elnök-vezérigazgató szerint az elmúlt négy hónapot tekintve különösen a lakossági szektorban a hitelezés megtorpanására utal. A hitelezési aktivitás a vállalati szektorban is mérséklődött, ám ott kisebb mértékben.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.







