-5 °C Budapest

Boszorkányüldözés a hitelkártyások ellen

2009. június 9. 11:02

Hiába igyekezett Barack Obama amerikai elnök törvényekkel is letörni a szarvát a hitelintézetek egyoldalú szerződésmódosításainak, a panaszok áradata csak nem akar lankadni.

Tegnap Sheldon Whitehouse, Rhode Island demokrata szenátora több hitelkártya-tulajdonos sirámait is végighallgatta, melyek horrorisztikus praktikákról számoltak be a hitelintézetek köreiben.

Az NBC beszámolója szerint egyik panaszos szerint a bank 30 százalékra emelte az üzleti hitelkártyájának éves kamatát, anélkül, hogy valaha is késedelembe estek volna a befizetéssel. Hogy hogyan történhetett ez? Hogy a bank egyszerűen leszállította a a hitelkeretet alig 2-300 dollárral magasabb szintre, mint amennyi hitele a cégnek volt. Majd egy másik ügyintéző ránézett az egyenlegre és azt mondta: "Hiszen csaknem teljesen kihasználták a hitelkeretüket!" És megemelték a kamatot.

Egy másik ügyfél arról panaszkodott, hogy spórolni akart és nem használta a hitelkártyáját, erre megszüntették. Mintha az az ügyfél, aki nem akar eladósodni, nem is menne emberszámba a cégnél.

Whitehouse szerint a bankokat felügyelő szenátusi bizottság kezében komoly hatalom van és ameddig ők nem gyakorolnak nyomást, addig nem fognak a bankok maguktól megváltozni. A szenátor javasolta, hogy a bankok fogadják el: azon állam törvényei alapján működnek, ahol a kártyatulajdonos lakik, nem pedig a bank székhelye szerinti államban. Már ez a lépés önmagában milliókkal csökkentené a hitelkártya-tulajdonosok kamatfizetési kötelezettségeit.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?