-5 °C Budapest

Nincs demokratikus válságkezelés

Pénzcentrum
2009. június 12. 12:32

Megnőtt az igény az átmeneti foglalkoztatású vezetők iránt, akik a válságba jutott vállalatokat próbálják újrapozícionálni. Gyakran a válságkezelés folyamata világít rá, mitől nem működik hatékonyan egy szervezet, sokszor ugyanis már ennek okait sem tudják feltérképezni a cégek. Válságról akkor beszélünk, ha a problémák kezelésére a megszokott menedzser módszerek már nem hoznak eredményt - tudtuk meg Polányi Sándortól. Az interim menedzser nevéhez fűződik a Vivendi nagy konszolidációjának vagy a Herendi Porcelánmanufaktúra szervezeti kultúraváltásának lebonyolítása.

A piacgazdasági verseny körülményei között minden vállalkozás előtt ott lebeg a válság, amely a cég megszűnésével is fenyegethet. Ezt a tényezőt nem lehet kiiktatni, de meg lehet előzni, illetve ha már bekövetkezett, hatékonyabb, optimálisabb létszámmal működő szervezetté lehet alakítani. A válságmenedzselés célja, hogy a felszámolást elkerülje a vállalat, de ehhez pontosan, lépésről-lépésre be kell tartani a válságkezelés pontjait. - A válság leküzdéséhez először is fel kell ismerni a válságot.

A cikk teljes szövegének olvasásához kattintson ide.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?