10 °C Budapest

Nem kell a Windows 7-es (sem)

2009. július 13. 16:25

Világszerte számtalan cég hagyta ki a Microsoft Windows XP utáni lépcsőfokát a Vistát. Bár az új operációs rendszer, a Windows 7-es kampánya már nagy dérrel-dúrral elkezdődött, lehet, hogy a gazdasági válság miatt újabb kudarccal szembesül majd a világ legnagyobb szoftverfejlesztője.

A Quest Software alá tartozó ScriptLogic ezer IT-adminisztrátort interjúvolt meg a jövőbeni terveikről érdeklődve. A válaszadók 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben nem tervezik a Windows 7 bevezetését. A megkérdezettek egyharmada 2010 végéig tervezi telepíteni a gépein az új rendszert, míg alig 5,4 százalék válaszolta, hogy még idén upgrade-el.

A forráskód végleges verziója a hírek szerint még ebben a hónapban elkészül. A Microsoft a valamikor október végén dobná piacra a Windows 7-et, megelőzve az eredeti időpontot, a Vista megjelenésének 3. évfodulóját, jövő januárban. Azonban a válság alaposan lecsökkentette az IT-fejlesztésekre fordítható keretet is: az interjúalanyok egyharmada gazdasági okokra hivatkozva elhalasztja az upgrade-eket és a beszerzéseket.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 16:46
A Media1 több megbízható iparági forrásból úgy értesült, hogy az RTL nem rendelt új évadot a Hámori...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?