12 °C Budapest

Nem bírja a Vistát az államkincstár rendszere

2009. március 18. 09:45

Az elektronikus cégeljárás rendszerének bizonyos részét ezentúl az államkincstár működteti. Sok fejlesztés azonban nem lett időben kész, emiatt több ezer ügyvédnek is állhat a munkája.

Az új informatikai rendszert ugyanis a cégügyek elintézéséhez szükséges illeték befizetésére készítették, ez azonban a jelek szerint nem működik megfelelően.

A probléma egyszerűnek tűnik: a friss rendszerhez a legújabb Windows operációs rendszerrel, a Vistával nem lehet csatlakozni. Ezt az információt a MÁK honlapja is közli, az azonban nem olvasható, hogy a problémát mikorra szüntetik meg.

Becslések szerint nagyjából kétezer ügyvéd használja a Vistát, így akár a Magyarországon tevékenykedő jogi képviselők ötödét is érintheti a probléma.

Korábban a cégeljárás illetékének elektronikus befizetési rendszerét a Microsec nevű informatikai cég működtette, a vállalattal az államkincstár tavaly októberben felmondta a szerződést. Ezután a hivatal úgy döntött, saját maga üzemelteti a rendszert.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?