-3 °C Budapest

Továbbra is óvatosan az ügynökökkel!

Pénzcentrum
2009. szeptember 21. 09:32

Bár az elfogadott banki magatartáskódex végső soron érinti az ügynököket is, valamint a kormány tervei között szerepel a pénzügyi vállalkozások törvényi hátterének rendbetétele, még mindig érdemes inkább kétkedőnek, és körültekintőnek lennünk - írja a Népszabadság.

Hitelközvetítők, ügynökök, pénzügyi vállalkozások által átejtett ügyfelekről nap mint nap hallani. A PSZÁF már tavasszal vizsgálatot is indított néhány kisebb pénzügyi cég ellen, ahol a nyomozásba becsatlakozott a Nemzeti Nyomozó Iroda is. Azóta a napokban a rendőrséggel is együttműködési megállapodást írt alá a felügyelet a bűncselekmények visszaszorításának érdekében.

A hiányos törvényi háttér miatt azonban jelenleg hazánkban a pénzügyi vállalkozásoknak jóval lazább előírásoknak kell megfelelniük, hitelközvetítő pedig szinte bárki lehet. Ezen tervez változtatni ősszel a kormány, végzettséghez, szakvizsgához kötve a tevékenységet.

A múlthéten elfogadott banki magatartáskódex aláírói ugyan azt is vállalták, hogy a velük kapcsolatban álló ügynökökkel is betartatják az ügyfelek tájékoztatására, a hitelek kezelésére vonatkozó szabályokat, azonban a kódexhez nem kötelező csatlakozni, úgyhogy továbbra is elővigyázatosan kell cselekedni.

Olyan ügynökkel ne álljunk szóba, akiről nem tudni, hogy melyik bank, vagy pénzügyi vállalkozás képviseletében jár el, és csak írásos tájékoztatást fogadjunk el, a szerződést pedig aláírás előtt bátran vigyük haza, és olvassuk el alaposan.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?