A százezer bajbajutott lakáshiteles mellett százezrével vannak, akiknek kölcsönből vett autóikról kell lemondaniuk, méghozzá úgy, hogy járműveiket elvesztik, ám a hitel egy része a nyakukban marad - írja a Magyar Hírlap.
"Több mint kétszázezer hitelbe vett autót vettek vissza 2005 óta a bankok a nem fizető ügyfeleiktől" - mondta el a lapnak Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke. Ez a tendencia jelenleg is tart, most már nemcsak az egy-két éves gépkocsiktól kell elbúcsúzniuk azoknak, akik nem tudják kigazdálkodni a törlesztőrészleteket, hanem egyre több négy-öt és hatéves jármű kerül vissza a bankok telepeire.
2005-ben kezdődött az adósvizsgálat nélküli hitelezés, majd 2006-tól megjelent a nullaszázalékos önerő mellett, 120 hónapra kihelyezett kölcsönök időszaka - emlékeztetett a szervezet elnöke. Az érintettek, a lakáshitelesekhez hasonlóan leginkább svájci frankban adósodtak el. Így most sokaknak szintén megoldhatatlan problémát jelent a magas árfolyam.
A Gémosz elnöke nem cáfolta, hogy korábban a minimális áron elárverezett járműveket felvásárolták egyes kereskedők, akik később jóval magasabb összegért értékesítették azokat. Szerinte azonban ezt csak 2005 és 2007 között lehetett megtenni, miután a bankok ma már igazságügyi szakértővel állapíttatják meg az árat. Ha kiderül, hogy irreálisan alacsony áron adnak túl az ügyfél gépkocsiján, akkor kártérítést kell fizetni.
Ma már új trükkökkel próbálkoznak az élelmes kereskedők. Egyes "nepper kereskedők" felvásárolják a bebukott, ám sok kilométert futott - ezért olcsóbb - autókat. A járművek kilométeróráját visszapörgetik, s drágábban adnak túl azokon. Gond az is, hogy az autó értéke gyorsabban csökken, mint a felvett hitel tőkéje. Így az sem jelent megoldást, ha valaki eladja az autóját, mert az azért járó pénz nem fedezi a kölcsönt, így arra még rá kell fizetni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








