A forint euróval szembeni árfolyamában az utóbbi közel egy napban érdemi elmozdulás nem történt, így képtelen behozni azt a relatív lemaradást a régiós devizákhoz képest, amelyet az október végi-novemberi eleji napokban összeszedett. Közben a svájci frank folytatja gyengülését az euróval szemben és már kéthetes mélypont közelében mozog. Ez a magyarországi frankhiteleseknek éppen a forint gyengélkedése miatt nem sokat segít, a jegyzések továbbra sem tudtak jelentősen eltávolodni a 250-es szinttől.
Stabilitást mutatott a forint euróval szembeni árfolyama tegnap a mérsékelt nemzetközi befektetői hangulatingadozások mellett, amelyben a görögországi bizonytalanság mellett az olasz állampapírpiaci feszültség jelentős emelkedése játszott lényeges szerepet. Görögországban továbbra sem dőlt el az átmeneti kormány leendő vezetőjének személye, ma délelőtt 11 órakor kormányülést tart a jelenlegi kabinet. Olaszországban Silvio Berlusconi miniszterelnök mérheti fel a kormányával kapcsolatos támogatottságot a mai alsóházi szavazáson, amely a 2010-es költségvetési zárszámadásáról kerül sorra. Tegnap olasz lapok kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írták, lemondás-közeli helyzetben van Berlusconi, igaz ezt ő még tegnap határozottan cáfolta.

Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
FRISS HÍREK
Több friss hír
06:27
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. január 15. 16:50
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor | 2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog | 2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal | 2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 06:27

Pénzcentrum | 2026. január 16. 05:39

Agrárszektor | 2026. január 16. 06:04





