-3 °C Budapest

Ismét eltűnt egy olcsó forinthitel

Pénzcentrum
2011. november 23. 17:27

Szerdától megemelte lakáscélú, végtörlesztésre is alkalmas forinthitelének díját az eddig legolcsóbbnak számító Volksbank - tudta meg az Origo. Ez azt jelenti, hogy alig kínálnak már 10 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval (THM) kínált forinthitelt a bankok a végtörlesztők számára.

A szerdán életbe léptetett új banki hirdetmény szerint a volksbankos jelzáloghitelek THM-je durván 1,3 százalékponttal emelkedett meg, ez pedig azt jelenti, hogy már nem kapható a bankban 10 százalékos thm alatti forinthitel. A korábbi kondíciók mellett a végtörlesztésre alkalmas lakáscélú termékek 9,27, illetve 9,3 százalékos thm mellett voltak elérhetők (10 millió forintos hitelt és 20 éves futamidőt feltételezve), az új kondíciók szerint (2011. november 23-tól) viszont már csak egyféle kiváltó hitel létezik, és ennek thm-je 10,52 százalék.

Emelkedett az értékbecslési díj is, és valamennyi forinthitel folyósításának feltétele lett, hogy az ügyfél számlájára havonta legalább 200 ezer forint érkezzen. A Volksbank egy hónapos kamatperiódus mellett kínálja a lakáshiteleit, aki tehát korábban, a mostani kamatemelés előtt kötött szerződést, az legkésőbb egy hónap múlva megérzi a drágítást.

A BankRáció.hu legfrissebb thm-rangsorában még most sem áll nagyon rossz helyen a Volksbank, a top 5-ös listában csak az FHB és a Gránit Bank előzi meg.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?