1 °C Budapest

Devizahitelesek, figyelem! Szigorúan kell vizsgálni, tisztességtelen-e a szerződés

MTI
2013. február 21. 18:32

Tovább pontosította a fogyasztói szerződésekben található tisztességtelen feltételekre vonatkozó ítélkezési előírásokat az Európai Unió Bírósága egy magyar vonatkozású ügyben csütörtökön kihirdetett ítéletében.

Az ítélet olyan ügyben született, amelynek alapja egy magánszemély és egy bank között kötött kölcsönszerződés egyik pontjának esetlegesen tisztességtelen jellegét érintő jogvita. A Fővárosi Törvényszék egyrészről azt kérdezte az Európai Unió Bíróságától, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok lehetővé teszik-e, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét észlelő nemzeti bíróság nyilatkozattételre hívja fel a feleket a kérdéses feltétellel kapcsolatban. Másrészt a magyar bíróság arra is kíváncsi volt, hogy a tisztességtelennek tűnő szerződési feltétel vizsgálata során figyelemmel kell-e lenni a szerződés valamennyi feltételére, vagy a vizsgálatnak csak a kérdéses feltételre kell korlátozódnia.

Ítéletében a legfőbb európai igazságszolgáltatási fórum emlékeztetett arra, hogy a nemzeti bíróságnak nem kell mellőznie a tisztességtelen feltétel alkalmazását, amennyiben a fogyasztó a nemzeti bíróság által adott kioktatást követően nem kíván hivatkozni annak tisztességtelenségére. Ezzel összefüggésben a nemzeti bíróság köteles tájékoztatni a feleket arról, hogy tisztességtelen feltételt talált a vizsgált szerződésben. E tájékoztatás azt célozza, hogy a felek megtehessék az ilyen feltétellel kapcsolatos nyilatkozataikat.

A másik kérdésre azt a választ adta az Európai Unió Bírósága, hogy a nemzeti bíróságnak a szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegének értékelése során figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét is. Az uniós és az azon alapuló magyar jog értelmében a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti szerződések tisztességtelen feltételei nem kötik a fogyasztót.

A luxembourgi székhelyű bírói testület már korábban kimondta azt, hogy a nemzeti bíróságok hivatalból is kötelesek vizsgálni a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között megkötött szerződésben alkalmazott valamely feltétel tisztességtelen jellegét. Emellett e bíróságok hivatalból is kötelesek bizonyítást folytatni annak érdekében, hogy meg tudják állapítani tudják a fogyasztói szerződésekben található feltételek esetleges tisztességtelen jellegét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 21:41
Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?