16 °C Budapest

Mi lesz így a devizahitelesekkel? Nem lesznek örökké tartó intézkedések

Pénzcentrum
2013. május 10. 17:17

Mindössze 23 hiánytalanul kitöltött beadvány érkezett a mai határidőig az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázat második fordulójában - közölte a pályázat lebonyolításával megbízott Magyar Máltai Szeretetszolgálat az MTI-vel. Az első forduló nyertesei június elsejétől költözhetnek be. Eközben a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: nem tervez korlátlan ideig tartó intézkedést a devizahitelesek megsegítésére.

A második forduló pályázóit a következő hetekben keresik fel a szervezet munkatársai, hogy kiderüljön, valóban érdemi megoldást jelent-e számukra az Ócsára költözés. A bíráló bizottság június 10-ig nevezi meg a nyerteseket.

A pályázat március 25-én lezárult első fordulójában húsz család nyert bérleti jogot, az érintettek június elsejétől költözhetnek be az ócsai szociális lakóparkba. A karitatív szervezet ezzel egy időben szociális programot indít, amely az első hetekben a lakók beilleszkedését segíti, a későbbiekben pedig az ott élő emberek igényei, szükségletei alapján nyújt segítséget a számukra.

A második forduló nyertes pályázói az első beköltözők után néhány nappal foglalhatják el új otthonaikat a lakóparkban. A pályázat továbbra is nyitva marad, a tartalékkeretbe ugyanis az év végéig folyamatosan lehet jelentkezni.

Az 50 négyzetméteres otthonok bérleti díja havi 16 800, a 60 négyzetmétereseké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetmétereseké 21 100 forint lesz.

KATTINTS! Reszkessetek, végtörlesztők! Illetékkel és bírsággal fenyeget a NAV

Nem lesznek örök érvényű intézkedések

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kormány folyamatosan vizsgál minden olyan életképes kezdeményezést, amely tovább tudja csökkenteni a lakosság devizakitettségét, de a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési vonzata is van - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére. A tárcánál leszögezték: örökké tartó intézkedéseket, legyen szó bármelyik eszközről, nem terveznek.

A hírügynökség azzal kapcsolatban kereste meg az NGM-et, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke csütörtökön Pécsen elmondta: bár a PSZÁF nem tud arról, hogy a kormány a határidő meghosszabbítását tervezné, a szervezet fontosnak tartaná, hogy az árfolyamgát korlátlan ideig megmaradjon. "Ameddig devizahiteles ügyfél létezik, számára mindig biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy ha szükségét érezné, beléphessen a konstrukcióba" - indokolt.

A devizahitelesek május 31-éig választhatják az árfolyamgát-konstrukciót. Március végéig az érintettek harmada, több mint 150 ezer ember élt a lehetőséggel - mondta el Szász Károly Pécsen.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 09:47
89 esztendős korában elhunyt a magyar F1-es újságírás meghatározó, ikonikus alakja, Dávid Sándor.
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 14:33