10 °C Budapest

Titkot rejtenek a bankfiókok: sokan még nem tudnak róla

Pénzcentrum
2013. augusztus 9. 05:03

Több mint 50 ezer kalkulációt végeztek el 2 hónap alatt a BankRáció.hu lakáshitel kalkulátorával. Használt lakás vásárlására átlagosan alig 5 millió forint fölött szeretnének felvenni a látogatók, de hiába lenne elérhető az államilag támogatott kölcsön is, azzal csak minden tizedik ember számol.

Nehezen érthető, hogy miért nem népszerűbb a kamattámogatott lakáshitel, hiszen a piacival szemben 2 százaléknál is nagyobb kamatelőnye van és az 5 év lejárta után az árazásuk nem tér el. Ez alatt az időszak alatt viszont egy átlagos hitel esetén több százezer forintot is spórolhatnak a családok.

A 2009-es, és ma is elérhető kamattámogatással ellentétben használt lakások megvásárlására is igénybe vehető a tavaly bevezetett állami kamattámogatási program. A kamattámogatási periódus ugyan nem 20, hanem csak 5 évig tart, de egy év eleji jogszabályváltozásnak köszönhetően már 20 millió forintnál alig olcsóbb lakásokra is igénybe vehető. A két fő, ma is elérhető kamattámogatási program jellemzőit az alábbi táblázatban hasonlítottuk össze.

A kamattámogatott hitelek május hónap során (ez a legfrissebb statisztika) a banki lakáshitel-kihelyezések 29%-át tették ki. A BankRáció.hu statisztikái szerint még ennél is rosszabb a helyzet, a használt lakások esetén csak a látogatók 12 százaléka számol az állami támogatással is. Annak ellenére van ez így, hogy az elmúlt két hónapban az átlagos felvenni kívánt hitelösszeg alig volt több mint 5 millió forint, ami bőven belefér a kamattámogatott hitelek felső korlátjának számító 10 millióba.

A bankokat a támogatott termékek egyelőre alacsony (de növekvő) ismertségével, más a maximum hitelösszeget túllépő hitelek nagy arányával, és volt, aki az alternatívaként szóba jövő lakástakarék-pénztári hitelek népszerűségével indokolta az alacsony arányokat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A kamattámogatott hitelek kamatozását az állam az egyéves diszkont kincstárjegyek (DKJ), illetve az ötéves államkötvények aukciós hozama alapján határozza meg az új program esetében. Használt lakások vásárlása esetén a referenciahozam 50%-át kapják meg a hitelesek a futamidő első öt évében. Bizonyos feltételek mellett ennél magasabb (akár 70%-os) kamattámogatás is elérhető.

Ha lehet akkor kamattámogatott hitelt válasszunk!

Összefoglalva tehát, lakásvásárlásra készülve mindenképp vegyük számításba a kamattámogatott hiteleket, hiszen 20 millió forintnál alacsonyabb értékű ingatlan esetén szinte biztos, hogy jogosultak vagyunk a kedvezményre. Ráadásul semmilyen kedvezőtlen feltételtől nem kell tartani a piaci hitelekhez képest, sőt 5 év alatt több százezer forintot is spórolhatunk így. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?