-5 °C Budapest

Már idén megkezdődik a devizahitelek kivezetése

Pénzcentrum
2014. április 9. 11:01

Adókedvezményeket adhat a kormány a bankoknak, ha csökkentik az adósok terheit - derült ki Rogán Antal Hír TV-n elhangzott szavaiból. A politikus szerint hamarosan kivezethetik a devizahiteleket - írja a Portfolio.hu.

A politikus a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Orbán Viktor hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott szavaival összecsengő módon azt mondta, a bankadó marad, de a részletszabályairól lehet beszélni.

Ennek egyik feltétele, hogy a bankok hajlandóak legyenek cserébe nyújtani valamit a devizahiteleseknek. A kormány kész visszamenőlegesen is szabályozni a devizahitel-szerződések aránytalanságait. Az Alkotmánybíróság felhatalmazta erre a parlamentet - mondta Rogán a televízióban, hozzátéve: a határozat egyenlő tehermegosztást ír elő a bank és az ügyfél között.

A parlament tud majd döntést hozni a devizahiteles ügyekben, aminek Rogán szerint még ebben az évben meg kell születnie. Szerinte 2014-ben kialakul egy menetrend, ami alapján végleg kivezetik a devizahiteleket Magyarországról.

A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy értesülései szerint a Kúria májusban még nem dönt az egyoldalú kamatemelésekről és az árfolyamrésről, amelyekkel kapcsolatban az Európai Bíróság április 30-án esedékes határozatára vár. Valószínű ezért, hogy csak az Országgyűlés őszi ülésszaka foglalkozik majd a kérdéssel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Portfolio.hu véleménye szerint Jó hír a bankoknak, hogy a kormány a jelek szerint olyan devizahiteles csomagot képzel el, amelyben a terheket nam csupán a bankok viselik, hanem (adókedvezményen keresztül) részt vállal belőle az állam is. Igaz, korábban - például a végtörlesztés idején - is kaptak (30%-os) bankadó-kedvezményt a bankok, a hitelintézetek végtörlesztési vesztesége azonban így is tetemes (közel 260 milliárdos) volt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 14. 07:07