Devizaprobléma: a bankoknak újra kell majd számolniuk a hiteleket?

MTI
2014. április 26. 09:30

A kilakoltatási moratórium  a devizaprobléma rendezéséig érvényben maradhat. Ez azért is lényeges, mert lehet, hogy az adósok tartozása kisebb a végrehajtási lapon szereplő összegnél, így lakásukat sem lenne szükséges elhagyniuk. A bírósági folyamat végén előfordulhat, hogy a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel - írja a Magyar Nemzet.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a májusi alakuló ülésen szavazhat az Országgyűlés - mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a lap szombati cikke szerint közölte: a tiltás a devizaprobléma rendezéséig érvényben marad, s előfordulhat, hogy a folyamat végén a bankoknak újra kell számolniuk a tartozások összegét.

A luxemburgi székhelyű Európai Bíróság április 30-án határoz az úgynevezett Kásler-perben, és az uniós döntés után már csak arra lesz szükség, hogy a Kúria kiegészítse a devizaügyben meghozott decemberi, egyelőre csonka jogegységi határozatát. A szaktárca reményei szerint az uniós fórum azt mondja majd ki, hogy a magyar bíróság megvizsgálhatja a devizakölcsön-szerződések egyes elemeit, és dönthet azok tisztességtelenségéről is.

A politikus szerint a hazai és külföldi ítélkező fórumok még hiányzó állásfoglalásai fontos tényezőkre mutathatnak rá az árfolyamrés vagy a kamatemelés ügyében. Akár az is előfordulhat, hogy a bírósági és a jogalkotási folyamat végén a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel. A fejlemények, a döntések nyomán pontosításra szorulhat, mekkora is voltaképpen a hitelfelvevők devizában nyilvántartott adóssága - mondta az államtitkár.

A kilakoltatási moratórium mostani meghosszabbítása azért is lényeges, mert kiderülhet, hogy a lakásuk elhagyására kényszerülő adósok tartozása kisebb a végrehajtási lapon szereplő összegnél - tette hozzá Rétvári Bence.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. november 16. 11:59
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az...
Holdblog  |  2025. november 15. 05:16
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Fride...
Összkép  |  2025. november 14. 18:06
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepe...
Bankmonitor  |  2025. november 14. 16:51
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 20:11