-7 °C Budapest

Devizahitelesek, figyelem! Már hétfőn fontos döntés születhet

Pénzcentrum
2014. május 9. 13:35

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat lesz az első előterjesztés, amelyet az új parlament elfogad - jelentette be Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Fidesz kezdeményezésére az indítványt - házszabálytól való eltéréssel - már hétfőn elfogadhatják. A kilakoltatási moratórium egészen addig tart majd, amíg a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály megszületik - jelezte.

A Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy a moratórium meghosszabbítása által a devizaadósok ügyének megoldása nemcsak a hitelesek, hanem a bankok érdekévé is válik. Rogán Antal ismét sürgette a Kúriát, hogy a még nyitott kérdésekben, az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés ügyében minél hamarabb tárgyaljon és döntsön. "Ha ezzel kapcsolatban a Kúria akár május végéig, akár (...) júniusban állást foglal, a Fidesz képviselőcsoportja nevében arra tudok ígéretet tenni, hogy abban a pillanatban - a Kúria döntését figyelembe véve - a devizahitelesek helyzetének rendezéséről szóló törvény meg fog születni, és a parlament elé kerül" - mondta a frakcióvezető.

A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint a devizahiteles problémák szociális kezelésére nem tartjuk jó megoldásnak a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, az ugyanis nem járul hozzá a jelzáloghitel-piac működésének helyreállításához, ehelyett inkább fokozza a nemfizetésre vonatkozó erkölcsi kockázatot. A Rogán által jelzett jogszabály legkorábban ősszel születhet meg, ugyanis több kormánypárti politikus jelezte: megvárják a Kúria jogegységi határozatát. Ez utóbbi a Kúria jelzése szerint ősszel várható.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?