-9 °C Budapest

Nem csak a végtörlesztők járhatnak rosszul a devizahiteles csomaggal

MTI
2014. július 3. 13:00

A bankok nem emelhetik egyoldalúan a fogyasztói kölcsönök kamatait, költségeit és díjait addig, amíg az érintett általános szerződési feltételeik tisztességességét jogerős bírósági döntés meg nem állapítja.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a szerdai ülésén több módosítást is elfogadott a kormány devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatához. A többi között azt, hogy a jogszabály nemcsak a végtörlesztésben érintettekre nem vonatkoznak, hanem azokra sem, akik kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte.

A várhatóan pénteken elfogadandó törvény kimondaná azt is: felfüggesztik a folyamatban lévő pereket és végrehajtásokat, legkésőbb december 31-ig. A változtatás pontosítja azt is, hogy a jogszabály a 2004 január 1-jén vagy azt követően és a törvény hatályba lépéséig megkötött hitelszerződésekre vonatkozik, de olyan eljárási szabályokat is rögzít, amelyek gyorsíthatják az esetlegesen a bankok által indított pereket.

A törvény, amelyről várhatóan pénteken szavaznak, kimondaná: felfüggesztik a folyamatban lévő pereket és végrehajtásokat, legkésőbb december 31-éig. A változtatás pontosítja azt is, hogy a jogszabály a 2004. május1-jén vagy azt követően és a törvény hatályba lépéséig megkötött hitelszerződésekre vonatkozik, de olyan eljárási szabályokat is rögzít, amelyek gyorsíthatják az esetlegesen a bankok által indított pereket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42